1p

A kormányülésen döntés született az építőanyagok drágulásának kapcsán is, jelentette be Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely elmondta, hogy miután az építőanyagok ára drámaian megemelkedett, különösen a fém- és fatermékek esetében, ezért idén október elsejétől az építőanyagok kivételére engedélyt vezetnek be. Emellett bejelentési kötelezettséget is bevezetnek, így az EKÁER-be is bekerülnek az építőanyagok, ezek közúti fuvarozásához engedély kell majd.

Az új bányajáradékról is beszélt a miniszter (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Az új bányajáradékról is beszélt a miniszter (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A kormány arról is döntött, hogy egyes anyagok (kőfejtés, gipsz-, kréta-, mész-, gipszkitermelés) bányászata esetében kiegészítő bányajáradékot vezetnek be, a vállalkozásoknak a majdani meghatározott ár feletti szint felett 90 százalékos járadékot kell majd fizetnie – a javaslat a több mint hárommilliárd forintos forgalmú cégekre vonatkozik majd. Emellett a bányászati kitermelési kötelezettség idejét két évről egy évre csökkentik.

A kormány nem akar a szabad áruforgalommal szemben fellépni, így egyelőre nincs időbeli határa a tervezett lépéseknek – árulta el újságírói kérdésre Gulyás Gergely.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!