3p

A platina világpiaci ára lokális csúcsra ugrott rövid idő alatt, a szemfüles befektetők pedig már elkezdték a tőkéjük átcsoportosítását az elemzők szerint. 

A platina kurzusa is kivette a részét a múlt hét végére kibontakozó széleskörű, az árupiacon látott korrekcióból. A nemesfém unciánkénti ára jó néhány százalékot esett vissza a határidős kereskedésben, de az ezüst árához képest visszafogottabb volt a gyengülés, ráadásul az arany, valamint a réz ára is csökkent.

Sőt, az elmúlt időszakban szinte csak dráguló kőolaj árfolyama is korrigált valamennyit. Mindennek talán Trump újabb, az eszkaláció irányába mutató türelmetlen nyilatkozatához is köze volt, Iránnal kapcsolatosan. Ennél érdekesebb viszont, ami ezt megelőzően történt a platina piacán.

Hónapok óta először a mostani szinteken

A platina világpiaci jegyzése ugyanis május közepére, egy héten belül a 2200 dolláros ellenállásáig emelkedett, ami egy látványos 10 százalékot meghaladó nem mindennapi áremelkedést jelentett. Március 12-e óta nem járt hasonló szinteken.

A platina ráadásul értéke évek óta nem látott magasságba emelkedett rögtön 2026 elején.

A határidős piacon ekkor mintegy 3000 dollárt ért a nemesfém egyetlen unciája, majd komoly lejtmenet után az 1700 dolláros támasz fogta meg a nemesfém árfolyamát. Ez volt idei mélypontja is, azóta szitne folyamatosan drágulni tudott a termék.

PLATINUMN2026 chart by TradingView

A nemesfém figyelemre méltó teljesítményt nyújt, hiszen úgy tudott drágulni, hogy közben a nemesfémek szélesebb köre bizonytalanabb piaci hangulatot mutatott. Az elemzők szerint az árfolyam emelkedése mögött elsősorban a platina egyedi ipari kínálati és keresleti tényezői állnak.

Arról, hogy melyek ezek a körülményke és mi várhat a platina piacára, további részleteket a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár oldalán megjelent írásból ismerhet meg. 

További friss árfolyamokat itt találhat, laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár elemzéseit pedig a témában itt olvashatja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG