3p

Elrendelte a vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított Bige László nyíregyházi cégvezető bűnügyi felügyeletét a Nyíregyházi Járásbíróság csütörtökön - tudatta a Nyíregyházi Törvényszék közleményben. Nyomkövetőt kell viselnie, lakóhelyét nem hagyhatja el.

A törvényszék csütörtöki közleménye felidézte, hogy az ügyészség indítványa szerint a gyanúsított többségi tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója egy mezőgazdasági termékeket előállító cégnek. 2011-2018. között utasítására a cég által gyártott termékek egy részét valótlanul selejtesnek minősítették és leértékelt áron adták el kereskedőknek. Az egyik ilyen kereskedő cégében a gyanúsított szintén résztulajdonos. Ezután a kereskedők az értékcsökkentett termékeket piaci vagy ahhoz közeli áron értékesítették.

Bige László - itt még nyomkövető nélkül (fotó: MTI)
Bige László - itt még nyomkövető nélkül (fotó: MTI)

Az ügyészség szerint a gyanúsított az egyik kereskedővel megállapodott abban is, hogy az így keletkezett vételár különbözet egy részét a kereskedő készpénzben visszaadja neki. Így a gyanúsított több, mint 800 millió forint pénzt vett át 2011-2016. között a kereskedőtől. Az ügyészség szerint a gyanúsított a cégnek közel 2 milliárd forint kárt okozott azzal, hogy arra utasította alkalmazottjait, a cég termékeit valótlan okokra hivatkozva selejtesnek minősítsék és emiatt alacsonyabb áron értékesítsék a kereskedők felé.

Az ügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta, arra hivatkozva, hogy kiemelkedően súlyos - 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - bűncselekmény miatt folyik eljárás vele szemben, így fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábra helyezése esetén a nyomozóhatóság elől elszökne vagy elrejtőzne. A bíróság azonban ezt nem tartotta megalapozottnak.

A bíróság szerint önmagában a bűncselekmény tárgyi súlyából ilyen következtetés nem vonható le, a több éve folyamatban lévő eljárásban a gyanúsított mindig elérhető volt a nyomozó hatóság számára. Ugyanakkor a bíróság azt is megállapította, hogy a gyanúsított az üzleti életben kiemelkedő szerepet tölt be és fennáll a veszélye annak, hogy pozícióját felhasználva az eljárásban részt vevő személyeket megpróbálná befolyásolni és ezzel megnehezítené a bizonyítást. A bíróság szerint ennek megakadályozására - az ügyészségi indítványban szereplő letartóztatással szemben - elegendő enyhébb kényszerintézkedés, bűnügyi felügyelet elrendelése.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája csütörtökön a hűtlen kezelés és vesztegetés elfogadása, valamint felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt indult eljárásban 2021. április 17-ig elrendelte B.L.T. gyanúsított bűnügyi felügyeletét. Ez idő alatt a gyanúsított lakóhelyét nem hagyhatja el, mozgását nyomkövető technikai eszközzel ellenőrzik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!