1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az uniós jegybank találkozóján az EKB elnöke gazdaságösztönző csomag lehetésges bevezetéséről beszélt.

Mario Draghi, az EKB elnöke pozitív meglepetéssel szolgált a befektetők számára kedden. A jegybanki vezető ugyanis további lazítást helyezett kilátásba. Az olasz bankár azt mondta, hogy ha az uniós gazdasági helyzet megkívánja, akkor lazíthatnak a monetáris kondíciókon. Konkrétumot  nem említett Mario Draghi, csak azt közölte, hogy ez kamatcsökkentés vagy az eszközvásárlások formájában is megvalósulhat.

A kamatcsökkentés terén egyébként az EKB-nak nagyon szűk a lehetősége, hiszen az európai jegybank - ellentétben például az amerikaival, a Fed-del - eddig halogatta a monetáris szigorítást. Amennyiben korábban emeltek volna a kamatokon, akkor most könnyebb lenne csökkenteni, bár arra is van példa a világban, hogy egy jegybank büntesse a nála elhelyezett betéteket, vagyis negatív alapkamatot számít fel.

EKB elnökének bejelentésére a vezető európai tőzsdék a nyitás utáni kis mínuszokból szépen felpattantak. Az euró viszont lejtőre került a dollárral szemben

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!