3p

A kormany.hu oldalán felkerültek az újonnan beiktatott miniszterek vagyonnyilatkozatai.

Bártfai-Máger Andreának, a negyedik Orbán-kormány nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli minisztere, Kásler Miklós pedig emberi erőforrásokért felelős miniszter lett. Ők ketten nemcsak a jövedelmük, de vagyonuk alapján is a tehetősebbek közé tartoznak - derül ki a most megjelent vagyonnyilatkozatokból.

Bártfai-Máger Andrea: 5 ingatlan és jókora megtakarítás

A nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter ha megtakarításokról van szó, az ingatlanban és a klasszikus formákban hisz, hiszen vagyonnyilatkozata alapján semmilyen nagyobb értékű vagyontárggyal nem rendelkezik, sőt, még autó sincs a saját nevén.

Van viszont

  • 160 négyzetméteres II. kerületi társasházi lakása, amit 2002-ben vett,
  • 45 négyzetméteres siófoki társasházi lakása, amihez idén ingyen jutott hozzá,
  • szőlője Bekecsen 1999 óta,
  • szőlője Legyesbényén 1997 óta,
  • és 8094 négyzetméternyi erdője Monokon, amit szintén 1997-ben vett.

Befektetési alapokban közel 1,5 millió forintot tart, mellette 2 milliós életbiztosítása és félmillió forintja van nyugdíj-előtakarékossági számlán. Számlán összesen 14 millió forintja van, önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításként pedig 17,3 milliója.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Miniszteri fizetése mellett ingatlan bérbeadásból 320 ezer forintos jövedelmet tüntetett még fel a vagyonnyilatkozatában. Munkavégzéséhez autót, mobilt, laptopot és iPadet kapott az államtól.

Kásler Miklós, a miniszter, akinek saját oltárszekrénye van

Kásler Miklós Bártfaihoz hasonlóan több ingatlannal is rendelkezik, viszont a hagyományos megtakarítási formák mellett több értéktárgyat is felhalmozott. De kezdjük az elején!

  • Felerészben tulajdonos egy VI. kerületi 40 négyzetméteres társasházi lakásban, ami 2011 óta az övé,
  • 2010 óta haszonélvezője egy 92 négyzetméteres I. kerületi lakásnak,
  • és 2000 óta haszonélvezője egy budakeszi,
  • valamint egy sárvári családi háznak,
  • 2010 óta haszonélvezője egy révfülöpi üdülőnek is.

Kásler a vagyonnyilatkozata szerint 10 millió forintot tart Prémium Állampapírban, 10 milliót, Magyar Állampapírban, közel 5,5 milliót pedig befektetési jegyekben. Emellett kicsivel több mint 15 milliója van bankszámlán.

A klasszikus megtakarítások mellett az új miniszter a szép és antik vagyontárgyakat is kedvelheti. Hiszen a dokumentumban feltüntetett

  • egy koloniál garnitúrát,
  • 6 db perzsaszőnyeget,
  • műtőberendezést,
  • 9 darab festményt, melyek értéke meghaladja a képviselői alapdíj hathavi összegét.
  • 2010-ben vett egy XIX. századi tabernákulumot (oltárszekrény, szentségház),
  • 2002-ben 18 személyes ezüst evőeszköz-készletet,
  • 1980-2000 között Herendi étkészleteket vásárolt,
  • 2006-ban pedig örökölt egy XVIII. századi festményt is.
XIX. századi restaurált tabernákulum (Forrás: Galéria Savaria)
XIX. századi restaurált tabernákulum (Forrás: Galéria Savaria)

Miniszteri keresete mellett havi 1 millió forintért végez kutatómunkát, és 10 százalékban részesedik az ARC AESTHETICA Egészségügyi és Szolgáltató Kft. nyereségéből is. A cégben alapításkor még 90 százalékos tulajdonos volt, részesedése mára 10 százalékra apadt, betölti viszont az ügyvezetői posztot. Bártfaival ellentétben munkájához ő "csak" autót és mobilt kapott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!