2p

Noha a kriptovalutákat sokan, sokszor eltemették már az idei évben, úgy tűnik időről-időre életre kapnak.

Néhány héttel ezelőtt még 6000 dollár alatt is járt a Bitcoin árfolyama, kedden viszont két hónapos csúcsra ugrott a kriptopénz. A Bitcoin ugyanis áttörte a 8000 dolláros szintet, amire május 23-án láttunk pédát. A CoinDesk adatai szerint az elmúlt 24 órában 5 százalékkal ugrott meg a Bitcoin kurzusa.

A szakértők szerint a feléledő optimizmust két hír is támogatta. Az egyik szerint világ egyik legnagyobb befektetési alapja, a BlackRock felállított egy szakértői csapatot, amely a kriptoeszközöket és a mögöttük álló blockchain technológiára specializálódik. A CNBC beszámolója szerint a dolog szépséghibája, hogy az alapnál már 2015 óta van egy ilyen csapat, ennek ellenére a hír vételi szignált jelentett. Az is segíthetett, hogy a hedge fund alapkezelő milliárdos, milliárdos, Steven Cohen kockázati divíziója, a Cohen Private Ventures, a Fortune cikke szerint befektetett a kriptoeszközöket finanszírozó alapokba.

Most éppen felfele indult a hullámvasút
Most éppen felfele indult a hullámvasút

A mostani kedvező környezet ellenére is vannak azért viharfelhők a kriptoeszközök felett. A kormányzati korlátozások és különböző adminisztratív intézkedések ugyanis továbbra is napirenden vannak, egy-egy ilyen életbe léptetése pedig az elmúlt hónapokban rendre visszavetette a Bitcoin árfolyamát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!