2p

Az elmúlt hetekben az egyik komoly bizonytalansági faktor a török választás, és a zuhanó líra volt, ami a forintot is gyengítette. Kérdés, hogy a szavazás után mi lesz a magyar fizetőeszközzel.

Vasárnap tartották Törökországban a parlamenti és elnökválasztást. A szavazatok 99,9 százalékos feldolgozottsága alapján Recep Tayyip Erdogan szerezte meg a voksok 52,4 százalékát, a második helyen Muharrem Ince végzett 30,8 százalékkal, aki el is ismerte Erdogan győzelmét, de hozzátette, hogy igazságtalan volt a kampány.

Az új parlamentben az AKP-MHP pártszövetség 342 mandátumot kaphat, miután a szavazatok 53,6 százalékát szerezték meg, az ellenzéki pártszövetség pedig 34 százalékkal fog rendelkezni. Az elnök első beszédében leszögezte, hogy Szíriát meg fogják tisztítani a terroristáktól, és jelezte, hogy már a mai napon hozzálát választási ígéreteinek teljesítéséhez. A török líra árfolyama erősödött az eredmény kihirdetését követően, de a következő napokban volatilitis mozgásra számíthatunk, a jegybankkal kapcsolatos üzenetekre kell figyelni, írják hírlevelükben az Equilor elemzői.

A forint árfolyama némileg erősödni tudott a pénteki kereskedésben, azonban még mindig kritikus szinteken mozog az euróval szemben. Hétfőn a reggeli órákban stagnálással nyitott, a keresztárfolyam a 325-ös szint alatt van. Amennyiben ismét a 325-ös szint fölé kerül a jegyzés, akkor az Equilor szakértői szerint folytatódhat az emelkedés, ez esetben hamarosan elérhető lehet a 327,5 is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!