4p

A Magyarországon keresztül történő tranzitszállítások aktív részese szeretne lenni Révész Bálint milliárdos fuvarozó, ezért megvásárolta a Nordest Energy energiakereskedő céget az első Orbán-kormány egyik államtitkárától.

Ki mondta, hogy koronavírus-járvány és kijárási korlátozások idején nem lehet nagy üzleteket kötni? A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) május 18-i hozzájáruló határozata szerint ugyanis a Révész Logisztikai Holding Zrt. április 9-én teljes egészében megvette a Nordest Energy Kft. nevű áram- és földgázellátással foglalkozó céget. Az adás-vétel mindkét szereplője érdekes: a vevő Révész Holding ugyanis Magyarország egyik leggazdagabb emberét, a mintegy 60 milliárd forintos becsült vagyonnal rendelkező Révész Bálintot, a Nyíregyházi Spartacus focicsapat elnök-tulajdonosát és piacvezető árufuvarozóját fedi.

Orbán Viktor kormányfő gratulált Révész Bálint sikertörténetéhez 2017-ben
Orbán Viktor kormányfő gratulált Révész Bálint sikertörténetéhez 2017-ben

Az eladó pedig a NER egyik fontos ügyvédjeként számon tartott Perenyei Tamás, aki az első Orbán-kormányban honvédelmi államtitkár is volt. A VBOARD Kft.-én keresztül ugyanis ő volt eddig a Nordest Energy tulajdonosa. Révész Bálint vélhetően a cégben rejlő potenciál miatt vette meg a céget, amely 2018-ban 3 milliárd forintos bevétel mellett 24 millió forintos profitot tudott elérni. Az MEKH határozatából is az derül ki, hogy a Révész Holdingnak nagy tervei vannak a társasággal.

A Befolyásszerző célja, hogy az Engedélyes a regionális földgáz/ villamosenergia kereskedelmi piacon a piaci részesedését megtartsa, és fokozza. Rövid távon a Befolyásszerző célja, hogy az Engedélyes egy 2-3%-os piaci részesedést érjen el a földgáz/ villamosenergia kiskereskedelmi piacon és továbbá célja, hogy az Engedélyes a földgáz/ villamosenergia nagykereskedelmi piacon is megjelenjen oly módon, hogy a Magyarországon keresztül történő tranzitszállítások aktív részesei legyen - olvasható az ügylet célja a hivatal határozatában.

Tehát a nagykereskedelmi piacon tranzitszállításokkal szeretne megjelenni Révész Bálint. Ebben segíthet, hogy a Nordest Energy még 2017-ben Nordest Slovensko néven céget alapított Szlovákiában. Ezt a piacot jelenleg a MOL-csoport tagja, az FGSZ Földgázszállító Zrt. uralja 100 milliárd forintos árbevétellel és 29 milliárd forintos profittal. Ugyanakkor Révész Bálint jó esélyekkel indul, hiszen Orbán Viktor kormányfő még 2017-ben az egekbe magasztalta, amikor a Révész-Nyírlog Kft. új logisztikai központjának avatásán mondott beszédett Nyíregyházán.

Milyen jó, hogy végre Magyarország jövőjét már nemcsak Budapesten és nemcsak elméleti emberek írják, hanem valóságos vállalkozók, üzletemberek, befektetők. Ha ezek az emberek nem lennének, akkor a magyar nemzetgazdaság kizárólag külföldi tulajdonú cégekből állna. Révész Bálint például 1981-ben egyetlen teherautóval fogott hozzá a vállalkozásához. Kelet-Magyarország legnagyobb, nemzetközi szinten is jelentős árufuvarozó cégének a vezetője. Ez egy nagy magyar sikertörténet. Ehhez én szeretnék gratulálni - fogalmazott Orbán Viktor kormányfő.

Nem mellesleg pedig Révész Bálint a Nyíregyházi Spartacus nevű focicsapat elnök-tulajdonosa, a klub 10,5 milliárd forintból kap új stadiont, amit az állam fog üzemeltetni. A Nordest Energy megvásárlásával Révész Bálint minimális tulajdont szerzett a gyógyszeralapanyag-gyártó CF Pharma Kft.-ben is, amely 2014-ben még csődeljárás alá került, 2018-ban viszont már 2 milliárd forintos forgalom mellett 88 millió forint nyereséggel zárt.

A Nordest Energy-nek valóban jól jöhet egy tőkerős új tulajdonos, hiszen a cég 3,4 milliárd forintos árbevétele csak 300 milliós veszteségre volt elegendő 2015-ben és 2018-ban is minimális profittal zárt. A társaság onnan lehet ismert, hogy például ők kapcsoltatták volna ki a gázt a Quaestor-érdekeltség ETO Park-ban. Eddig is befolyásos tulajdonosa volt Perenyei Tamás személyében: az ügyvéd államtitkár volt az első Orbán-kormányban, és a sajtó korábban Csányi Sándor OTP-vezér barátjaként emlegette. A paksi bővítés körül is megjelent egy másik cégével: a Roszatom a BDH Engineering Zrt.-t bízta meg 2018-ban egy tervdokumentáció elkészítésével. Ez a cég most már felszámolás alatt van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!