3p

Perenyei Tamás a metrófelújításnál is ott volt, és ügyvédi irodájával több százmillió forint értékben kötött szerződéseket a BKV.

Elnyert egy megbízást a paksi bővítést végző Roszatomtól az első Orbán-kormány államtitkára, Perenyei Tamás, aki baráti viszonyt ápol Csányi Sándor OTP-vezérrel, és akinek ügyvédi irodájával több százmillió forint értékben kötött szerződéseket a BKV – írja a Direkt36 tényfeltáró központ a 444-en megjelent cikkében.

Perenyei egy komoly referenciákkal rendelkező, korábban más atomerőműveknek is bedolgozó mérnökcégen keresztül lett Paks 2 beszállítója.

A Roszatom honlapján április elején jelent meg az a szerződéstervezet, amely szerint az oroszok a BDH Engineering Zrt.-t azzal bízták meg, hogy 70 757 euróért (22,5 millió forintért) tervdokumentációt készítsen Paks 2 kompresszor- és nitrogénállomásához.

A céget 2017 tavaszán alapította a különböző erőművekhez alkatrészeket gyártó német Balcke-Dürr magyarországi fióktelepének két dolgozója. Ennek köszönhetően a BDH is komoly referenciákkal rendelkezik. A két alapító 2017 őszén adta el a BDH-t egy Perenyei Tamás ügyvédhez kötődő cégcsoportnak. Így lett a cég többségi tulajdonosa két további cégen keresztül egy sertéstenyésztéssel foglalkozó vállalkozás. Utóbbi egyik tulajdonosa a Perenyei és Társa Ügyvédi Iroda, a másik pedig maga Perenyei.

Az 1967-es születésű Perenyei az első Orbán-kormány idején, 2000 és 2002 között a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt, majd később ügyvédként került újra reflektorfénybe.



Keller László, az MSZP-SZDSZ-kormány közpénzügyi államtitkára 2004-ben kezdte vizsgálni, hogy az állami vadgazdaságok területén tartottak-e ingyen vadászatokat. Keller ennek kiderítésére vadászati társaságoktól kért adatokat. Az adatbekérést az adatvédelmi biztos kifogásolta, majd az ügyészég is nyomozni kezdett személyes adatokkal való visszaélés gyanúja miatt. Ezeket az eljárásokat Perenyei ügyvédi irodája kezdeményezte. Az iroda az ügyben egy vadgazdálkodással foglalkozó céget képviselt, amelynek tulajdonosa a botrány kirobbanása idején egy offshore cég volt, 2006-től pedig az OTP egyik vezetője lett a legnagyobb részvényese.

Az Átlátszó egyik korábbi cikke Perenyeiről azt írta, hogy Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának a bizalmasa. Az OTP kommunikációs osztálya megkeresésünkre a két férfi kapcsolatát barátinak jellemezte.

Perenyei ügyvédi irodájával a BKV 2011 júniusában kötött szerződést a 4-es metróval kapcsolatos jogi tevékenységek ellátására. Ekkor Kocsis István volt a BKV vezetője, aki régóta jó kapcsolatot ápol Csányival. Perenyei ügyvédi irodája később részt vett annak a szerződésnek az előkészítésében is, amellyel a BKV az orosz Metrovagonmasra bízta a 3-as metró szerelvényeinek felújítását. A BKV ezekért a munkákért az elmúlt években több száz millió forintot az ügyvédi irodának.

Az atomerőmű bővítése egyelőre továbbra is kezdeti fázisban van. A Roszatom tavaly év eleje óta köti a munkával kapcsolatos szerződéseket. Eddig közel 40 szerződést kötöttek meg, de ezek többsége kisebb értékű megbízásokról szólt. A legnagyobb tétel a turbinák beszerzéséről szóló pályázat volt, a 246 milliárd forintos munkát a General Electric magyarországi vállalata nyerte.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!