2p

Néhány ezer forintos havi megtakarítással is részesedhet bárki a részvénypiacok fellendüléséből, a jövő technológiáival foglalkozó cégek sikeréből, esetleg a zöld energiával, az energiahatékonysággal vagy az elektromos hajtású járművekkel foglalkozó társaságok növekvő értékéből.

Az alacsony kamatkörnyezetben a befektetők folyamatosan keresik azon lehetőségeket, ahol az általuk még elviselhető kockázatok mellett esély van nagyobb hozam elérésére – jelentette ki Cselovszki Róbert, az Erste Bank Pénz-, Tőkepiacok és Vagyonkezelés divízió vezetője egy mai sajtótájékoztatón.

A befektetési jegyek olyan lehetőséget jelentenek, amelyek segítségével bármilyen kis összeggel el lehet indulni a befektetési piacon, ráadásul bárki adó- és járulékkedvezményekkel támogatott megtakarítási formákban gyarapíthatja a vagyonát. Az Erste-csoport Future nevet viselő befektetési programjának előnye, hogy rendkívül egyszerűen érhető el – az ügyfelek egyetlen utalással képesek befektetni, nem kell új programot, rendszert megtanulniuk ehhez.

Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója tájékoztatása szerint e program keretében a jelenleg 9 milliárd eurós mérlegfőösszegű Erste-csoport már közel 4 milliárd eurónyi vagyont kezel. A program az Erste leányvállalatai közül már Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban, Romániában, és Horvátországban is elérhető, összesen közel félmillió ügyfél használja a szolgáltatást. Magyarországon pedig jelenleg 20 ezren, ők átlagosan havonta 30 ezer forintot tesznek félre.

A magyar ügyfelek 13,44 százaléka rendelkezik értékpapír-számlával, de csak 2,01 százalék vesz részt a rendszeres befektetési programban. Márpedig ez utóbbi az Erste-csoporton belül nem magas arány, Ausztriában például 4,51, Csehországban 5,8, Szlovákiában 7,2 százalék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!