5p

Már csak egy hét, és július 1-től kezdve lehet igényelni a kormányzati támogatást a hétszemélyes családi autókra. Sokféle lista, összevetés készült arról, hogy mely autók lehetnek alkalmasak és/vagy népszerűek az igénylők között. Most a JóAutók.hu elemzése szerinti tízes népszerűségi lista alapján fedezhetünk fel néhány érdekességet. Például azt, hogy a lista 10 helyéből haton SUV-ok állnak, amelyek ára - a 2,5 milliós támogatás nélkül - jellemzően 8 millió fölött kezdődik. Valódi családi autó, egyterű, mindössze három található a listán.

A JóAutók.hu 7 személyes új családi autókra vonatkozó listája alapvetően az egyes típusokra való keresések számát veszi alapul, így ebből az elemzésből kiderül, hogy idén megötszöröződött az ilyen gépjárművekre irányuló keresések száma, a legnépszerűbb modellek dobogóján pedig a Peugeot 5008, a Citroen Berlingo, valamint a Mitsubishi Outlander állnak. Az elemzés szerint a 2,5 millió forintos támogatást sokan használják majd kategóriaváltásra, így az olcsóbb modellek mellett a 7-10 millió forintos szegmens is jelentős forgalomnövekedésre számíthat.

A JóAutók.hu által figyelt keresésekből az derül ki, hogy a családi autók, egyterűek népszerűsége leáldozóban van, helyüket átvették a városi terepjárók, a SUV-ok. A lista első és harmadik helyén is egy-egy SUV áll: a legolcsóbb Peugeot 5008-ast állami támogatással (árlista: pdf) már 4,8 millió forintért meg lehet kapni, de azért jellemzően inkább 5-6 millióért, de nem ritka a 7-10 milliós árú verzió sem. Mindezt már az állami támogatás igénybe vételével kell érteni.

A Peugeot SUV modelljei
A Peugeot SUV modelljei

A 2,5 milliós, nem visszatérítendő támogatás fontos feltétele, hogy a család legalább három gyermek után legyen családi pótlékra jogosult (a harmadik gyermek esetén a várandósság betöltött 12. hete is elegendő), valamint az igénylő rendelkezzen érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel. A pénzt a kereskedőnek közvetlenül utalja a magyar állam, és igényelhető zártvégű lízing, gépjárműhitel esetén is. A kérelmet a kiválasztott autó ismeretében kell az Államkincstárnál vagy az egyik kormányablaknál benyújtani. Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója szerint a támogatásra pályázóknak a feltételek ellenőrzését követően érdemes alaposan körbenézni a piacon, hiszen a szóba jöhető közel 60 modell is többféle konstrukcióban, akár komolyabb további kedvezményekkel is elérhető. Azért is fontos az alapos tájékozódás, mert nagyon sok helyen kínálnak kedvezményes feltételekkel olyan futásmentes szalonautókat, amelyekre igénybe vehető a támogatás.

Növekvő érdeklődés: Peugeot 5008, Citroen Berlingo és Mitsubishi Outlander az élen

A JóAutók.hu 7 személyes családi autókat vizsgáló elemzéséből kiderül, hogy a bejelentést követően jelentősen növekedett a támogatott gépjármű-kategória iránti érdeklődés: amíg februárban, a támogatás bejelentése előtt heti 5 ezer keresést indítottak 7 üléses személyautókra, ez a szám májusra megötszöröződött, heti 25 ezer keresésre nőtt.

Az elemzés alapján a lista elejét a kedvező árú kompakt egyterűek, valamint SUV-ok dominálják, és bár van összefüggés a vételárral, a népszerűség nem ennek alapján alakul. Jó példa erre a Peugeot 5008, amely első helyre került a keresések alapján összeállított rangsorban, de nincs benne a támogatott autók listájának legolcsóbb 5 modelljében. A JóAutók.hu 7 személyes autók toplistájának második helyére már egy olcsóbb modell, a Citroen Berlingo került. Ugyanez nem mondható el a következő helyezettekről: a harmadik Mitsubishi Outlander kedvezmény nélkül közel 9 milliós árával a középmezőnyben foglal helyet, és a negyedik dél-koreai Ssangyong Rexton is inkább ide sorolható a támogatott autók között.

A Ssangyong Rexton
A Ssangyong Rexton

A top 10-es lista egyetlen „nagyvada” a kilencedik helyezett Volvo XC90, amelyet kedvezménnyel együtt is majdnem 15 millióért árulnak, így az autóvásárlási program drágább, bár nem a legdrágább modelljei közé tartozik. A legolcsóbb gépjármű, a Dacia Logan a népszerűségi lista 7. helyére került, ami az ára miatt vélhetően a legkeresettebbek egyike lesz majd a programban, ugyanakkor a mostani, információgyűjtési időszakban még megelőzték más, nagyobb presztízsű modellek.

A VW Tiguan
A VW Tiguan

Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója szerint elemzésük alapján várhatóan szétnyílik majd az olló a családi támogatással vásárolt autóknál: miközben a legnépszerűbb modellek vélhetően a legolcsóbb szegmensből érkeznek majd (Dacia Logan, Fiat Dobló, Citroen Berlingo), a 2,5 millió forintos támogatást sokan fogják felhasználni arra, hogy magasabb kategóriára váltsanak, és így a 7-10 millió forintos szegmens is jelentős forgalomnövekedésre számíthat.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a keresések száma arról is szólhat, hogy mire vágynak a magyar családok, vagyis a megvásárolt autók között végül lehet, hogy több lesz a hagyományosnak mondható egyterű, bár árban nincs nagy különbség egy VW Tiguan és egy VW Touran között: előbbi legolcsóbb változata 7,8 millió, míg az egyterű Touran 8,2 millió, természetesen az állami támogatás beszámítása nélkül. Igaz, ha már nem a legolcsóbb verziókat nézzük, a Tiguanok jellemzően drágábbak a Touranoknál.

Egy Citroen C4 Spacetourer is olyan 8-10 millió körül van (támogatással 6,2 milliótól vihető el), ettől kedvezőbb árú egy KIA Sorrento a SUV-ok közül, amely a támogatást beszámítva már hatmilliótól elvihető.

Az már csak hab a tortán, hogy - amint ez nemrég egy G7-es cikkből kiderült - a SUV-ok, a nagyobb autók meglehetősen környezetszennyezők is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!