2p

Az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Ez  most, a friss kamatemelés után egyelőre nehezen elképzelhető.

Jelenleg nehezen kiolvasható az arany határidős piaci grafikonját nézve, hogy merre folytatja útját a legfényesebb nemesfém árjegyzése, viszont az egyik neves bankház nem akármiylen prognózissal jelentkezett - írja oldalán a Privátbankár. 

Az árak már két nappal az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed döntése után

a 4400 dolláros unciánkénti szintet ostromolták, innen azóta már e hét elejére mintegy 100 dollárral estek vissza az árak.

A piac egyelőre nem hallja az optimista szakértők hangját, mert csütörtökön már újra a 4300-as szint közelébe esett az arany. 

Nem szokványos helyzetre bombameglepetés a válasz?

Ez végül is rendjén volna a tankönyvi példa szerint, hiszen a Kevin Warsh vezette Federal Reserve évek óta most először emelte a jegybanki kamatokat. Erre a fejleményre a pusztán árfolyamnyereséggel kecsegtető arany árának zuhannia kellene. Ez rövid időre megtörtént, ahogy hevesebb árreakciót láthattunk a döntés után az ezüstnél is.

A továbbra is teljes gőzzel zajló jegybanki aranyvásárlások, Donald Trump amerikai elnök kiszámíthatatlansága, valamint a közel-keleti válság ugyanakkor nem szokványos helyzetet idéztek elő, amire az egyik befektetési cég szerint

az arany kirobbanó választ adhat.

Arról, hogy nem akármilyen számot dobott be a Fidelity, illetve előrejelzéssel jelentkezett a Goldman Sachs is, további részleteket a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár oldalán megjelent írásból ismerhet meg. 

További friss árfolyamokat itt találhat, laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár elemzéseit pedig a témában itt olvashatja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG