3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Egy korábbi közjegyzői fizetési meghagyást jogerősítő végzés ugyanis nem jutott el hozzájuk, sem értesítést, sem fizetési felszólítást később sem kapott a TV2 Média Csoport, ezért nem egyenlítette ki a mindössze 100 ezer forintos kötbér-tartozását, amelyet végül a múlt héten rendezett, s a végrehajtási jogot október 4-én törölték is a cégjegyzékből.

Lapunk múlt pénteken számolt be arról, hogy a cégközlönyben megjelent, egy közjegyző, dr. Bereczki Zsigmond végrehajtást rendelt el a TV2 Média Csoport Zrt.-vel szemben, amelyet a cégbíróság szeptember 27-én jegyzett be. 

Az ügyirat számból kiderült, hogy egy fizetési meghagyás emelkedett jogerőre, s ennek végrehajtását kérte a közjegyző. Arra pedig a hatályos jogszabályok alapján lehetett következtetni, hogy a TV2-vel szembeni ominózus követelés nem haladhatja meg a hárommillió forintot, ez alatt kötelező ugyanis kezdeményezni fizetési meghagyást, bírósági eljárás indítása helyett.

Ezt tette bizonyossá a TV2 sajtóosztályának az előzetes írásbeli megkeresésünkre a cikk megjelenését követően ugyancsak írásban adott válasza. Eszerint a TV2 Média Csoport 100 ezer forintos kötbér-tartozását nem egyenlítette ki – arra, hogy ez miért született, a válasz nem tért ki. E követelése miatt fordult a TV2 által meg nem nevezett jogosult közjegyzőhöz, aki fizetési meghagyást küldött ki, ám az a médiacég állítása szerint nem jutott el hozzá. 

A fizetési meghagyás a közjegyzői hatáskörbe tartozó eljárás, ami a pénzkövetelések behajtásának gyors és hatékony eszköze. Ha ugyanis valakinek tartoznak, ezáltal akár néhány héten belül a pénzéhez juthat, nem kell egy hosszas bírósági procedúrába vágnia ahhoz, hogy visszakapja a jussát. Amennyiben a kötelezett a jogosult követelését elismeri, vagy arról nem nyilatkozik, a fizetési meghagyás a kézhezvételt követő tizenhatodik napon jogerőssé válik. Ha a jogerő ellenére a kötelezett nem fizet, a jogosult végrehajtást kezdeményezhet a fizetési meghagyásban megjelölt összeg tekintetében.

Ez esetben arról van szó, hogy a TV2 nem nyilatkozott, ezért vált a fizetési meghagyás jogerőssé, majd miután azt követően sem fizetett, a közjegyző végrehajtást indított. Ennek híre már eljutott a TV2-höz, amely a múlt héten rendezte a tartozását, így a végrehajtási eljárás október 4-én megszűnt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!