3p

Több német óriáscég is közzétette negyedéves számait, az Adidas a vártnál jobb, míg Merck csalódást keltő eredményről számolt be.

A Thyssenkrupp ma reggel publikálta negyedéves számait, melyben veszteséget riportált az ipari egységénél, ezzel lehúzva negyedéves számait. Az adózás előtti eredménye a vállalatnak 332 millió euróra esett az egy évvel korábbi 620 millió euróról. Ez a hír azonban nem érheti váratlanul a befektetőket, hiszen a cég egy héttel korábban már közölte, hogy az ipari szolgáltatások divíziója rosszabbul fog teljesíteni a megugró költségek és a lassuló értékesítések nyomán. A vállalat negatív készpénzállományt (-1,59 milliárd euró) termelt az elmúl 9 hónapban, és ezzel maga a vezérigazgató sem elégedett, és elismerte, hogy ez hosszútávon nem fenntartható. Bevétel soron tudott egyedül erősíteni a vállalat a tavalyi azonos negyedévhez képest, 11,117 milliárd euró lett az ezt megelőző 10,929 milliárd euró után, írta hírlevelében az Equlior.

A Deutsche Telekom megnövelte az éves eredmény-előrejelzését,100 millió euróval 23,4 milliárd euróra, miután az amerikai T-Mobile a vártnál jobban teljesített. Az Egyesült Államokban 1 millió új ügyfelet szerzett a második negyedévben, míg Németországban egyre többen választanak kettő vagy több szolgáltatást a DT-től. A cég bevétele elmaradt a várttól, 18,37 milliárd eurót ért el 18,45 milliárddal szemben, míg a második negyedéves EBITDA-ja 5,93 milliárd euró lett, ezzel 800 millió euróval felülmúlta a várakozásokat. Miközben a cég elvesztett 137 ezer ügyfelet Németországban, majdnem 3%-kal növelte a mobilszolgáltatásokból befolyó bevételét. A német piacon a bevétele 0,9%-ot csökkent, de az EBITDA-ja közben 1,9%-ot nőtt.

A Merck ma reggel tette közzé gyorsjelentését,melyben a második negyedéves EBITDA-ja még a legalacsonyabb elemzői várakozást is alulmúlta. 920 millió euró lett a tény EBITDA Q2-ben, az elemzői konszenzus 956,2 millió euró volt. Bevételben azonban felülmúlta a cég a várakozásokat, 3,71 milliárd euróról számolt be a várt 3,62 milliárd euróval szemben. A vezetés megerősítette az előrejelzését az organikus bevétel és EBITDA növekedési tervére. A cég a gyengébb teljesítményt kedvezőtlen devizaárfolyam hatásokkal magyarázza.

Az adidas erős számokat jelentett a második negyedévben. A német sportszergyártó üzemi eredménye 592 millió euró lett, ezzel magasan felülmúlta a konszenzus értékét, 548,8 millió eurót, és a legmagasabb elemzői előrejelzésnél is jobb volt. A bevételek 5,26 milliárd euróra rúgtak, míg a várakozás 5,17 milliárd volt, tehát ezt is túlteljesítette. A cég a teljes éves előrejelzéseit nem változtatta meg, továbbra is 10 százalékos bevétel növekedést várnak. A teljes éves bruttó marzsot 0,3%-os emelkedéssel 50,7%-ra várják. A vezérigazgató szerint az erős futball világbajnokság húzta az eladásokat, és jól teljesítettek a fontos piacokon: Észak-Amerikában és Kínában.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!