2p

A Mesterséges Ingelligencia (AI) már a hazai magánegészségügyben is elstartolt: startuppal társul a Doktor24. A tünetelemzéstől az online időpontfoglalásig: teljeskörű digitális segítséget nyújt a betegeknek a XUND AI asszisztensével

Technológiai innovációt vezet be a Doktor24 a betegellátás területén. A magyar-osztrák egészségdigitalizációs startuppal, a XUND-dal közösen fejlesztett egészségügyi asszisztens egy platformon képes tüneteket elemezni és konkrét megbetegedések gyanúját ellenőrizni.

Ezzel a megoldással a páciensek otthonról, az internetet használva, önállóan tájékozódhatnak tüneteik jellegéről, a legvalószínűbb diagnózisról és megtalálhatják a betegség kezeléséhez legmegfelelőbb szakterületet, ahova egyből időpontot is foglalhatnak.

Petrovics Tamás, a XUND társalapítója és ügyvezetője. Fotó: XUND
Petrovics Tamás, a XUND társalapítója és ügyvezetője. Fotó: XUND

A Doktor24 az iparág első MDR által II.a kategóriájú orvostechnikai eszközként certifikált tünet- és betegség elemző rendszerét építette be mindennapi működésébe a XUND segítségével.

Az AI alapú technológiai megoldás egy olyan egészségügyi asszisztens, amely segítségével a betegek iránymutatást kapnak tüneteikkel kapcsolatban. Így a páciensek nem csak azonnal megtudhatják, milyen betegség okozhatja tüneteiket, de egyből a számukra megfelelő orvosi szakterülethez is eljuthatnak a Doktor24 időpontfoglaló rendszerén keresztül.

“Az egészségügyi asszisztens azoknak a leghasznosabb, akik kezdeti tüneteket tapasztalnak és útmutatásra van szükségük, hogy mi okozhatja problémáikat és hol találhatnak segítséget rá. Emellett olyan betegeknek is segíthet, akiknek már van hipotézisük egy lehetséges betegségről, vagy már orvosnál is jártak, de másodvéleményt szeretnének.” - foglalta össze a modell működését Petrovics Tamás, a XUND társalapítója és ügyvezetője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!