A legtöbb komplex szülészeti szolgáltatás ára már tavaly is meghaladta az egymillió forintot. 2025-ben vannak klinikák, ahol emelkedtek 10-30 százalékkal az árak, és vannak azonban olyan szolgáltatók, ahol a 2023-as drágulás óta változatlanok az árak – írja a Pénzcentrum.
2025-ben is és kiderült, hogy bár már 2019-ben is akadt olyan magyarországi magánkórház, ahol elkértek akár 1 millió forintot is a szülési csomagért, 2025-re szinte már nincs olyan klinika, ahol megúszhatnánk millió alatt a magánszülést.
Jelentős áremelés korábban 2023-ban volt, főként az alacsonyabb árfekvésű csomagok ára emelkedett nagyobb mértékben – akár közel 40 százalékkal. 2025-ben a legnagyobb drágulás 34 százalékos volt.
A lap szerint nncs két teljesen egyforma szolgáltatást nyújtó szülési csomag. Így ha valaki ki szeretné választani a számára legjobb ár-érték arányú csomagot, érdemes nemcsak az ár alapján dönteni, hanem átnézni részletesen, mit is takar pontosan 1-1 szülési csomag.
A TritonLife Róbert Magánkórházban 949 ezer forinttól 1,695 millió forintba kerül a négy csomag, amit nyújtanak.
A Dr. Rose magánszülészetén már két éve nem változtak az árak: a szülészeti csomag 1,9 millió forinttól kérhető.
A pécsi Da Vinci Magánklinika árai szintén két éve változatlanok: a spontán hüvelyi szülés (2 éjszaka) 1,5 millió forint, míg a császármetszés (2 éjszaka) 1,75 millió forint.
A Duna Medical Centernél az elmúlt években nagy áremelkedés történt: az alap csomag 2023-ban 795 ezer forint volt, most pedig már 1,13 millió forint, a prémium csomag még többe.
A Maternity klinikán az alap szülési csomag ára 1,49 millió forint, tavaly még 1,33 millió forint volt. Az exkluzív szülési csomag ára pedig már 7700 euró, tavaly még 7000 euró volt.
A Medicover szülészetén 2023-ban az Excellence csomag 800 ezer forint volt, tavaly óta 880 ezer forint, a Grand excellence 950 ezer forint volt két éve, tavaly óta 1 millió 50 ezer, és a Deluxe csomag 1,2 millió forint volt 2023-ban, 2024 óta pedig 1 millió 320 ezer forint. Tavaly óta nem történt drágulás.