3p

Jakab Ferenc, a pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője szerint a védőoltás hatása mára megkopott, a rendelkezésre álló oltások pedig, ha nem is adnak 100 százalékos védelmet az új törzs ellen, azért továbbra is hatékonyak.

Nagyon hasonló tüneteket produkál, mint az omikron, torokfájással, enyhe náthával, esetleg hőemelkedéssel járó, még mindig enyhe tüneteket okozó betegségről beszélünk a Covid legújabb variánsa által okozott betegség esetében - nyilatkozta Jakab Ferenc virológus az Infostartnak.

"Mind Európában, mind hazánkban emelkedő esetszámok vannak, azonban a kórházi ápolások és súlyos lefolyású fertőzések száma és aránya nem növekedik drasztikusan. Jelen pillanatban, jelen tudásunk szerint ez még mindig ugyanaz az enyhe, náthaszerű tüneteket okozó variánsok egyike" - tette hozzá.

Jakab Ferenc szerint megkopott a védelmünk. Fotó: Youtube
Jakab Ferenc szerint megkopott a védelmünk. Fotó: Youtube

A magyar emberek védettségi szintjéről elmondta, "valamilyen szintű védettségünk biztos, hogy maradt", de azt is hozzátette, "biztos, hogy megkopott".

"Olyan szintű védettségünk, mint a járvány ideje alatt vagy után volt, amikor nagyon sokan felvették az oltást és friss volt vagy a fertőzés vagy az oltás, az már biztos, hogy nincs"

Leszögezte azt is, hogy a fertőzés nem okoz átfogó, hosszú távú védettséget, az oltás maga viszont igen, de az is "kikopóban van".

Az új variáns és az oltások kapcsolatáról még - mint folytatta - folyamatban vannak a kutatások, de a jelen tudása szerint az eddig alkalmazott védőoltások hatékonyak lehetnek az új variánssal szemben is.

Az Egészségügyi Világszervezet nemrégiben azt nyilatkozta, hogy úgy vélik, frissíteni kell az oltóanyagok összetevőit, de ez szerinte teljesen normális folyamat.

"Ahogy változik a vírus, ahogy változik a vírus legfőbb fehérjéinek a struktúrája, olyan módon kell mindig egy kicsit hozzáalakítani az oltásokat. Az influenza esetében is látjuk azt, hogy szezonális oltóanyag van, a koronavírus tekintetében sem lesz ez másképpen, az új variánsok megjelenésével egy picit mindig módosítani kell, de a kis módosítás is már jelentős immunválasz-erősödést jelenthet" - húzta alá Jakab Ferenc.

Az itthon meglévő oltóanyagokról elmondta, arról nincs információja, az járványügyi kompetencia, de elég sok oltás van raktáron, biztosan hatékonyak és biztos, hogy képesek a fertőzést és a súlyos lefolyású betegséget megelőzni, ha nem is 100 százalékos arányban, "de még mindig sokkal nagyobb védettséget nyújt az oltás, mint a semmi".

Ha RNS-technológiájú vakcinával kell majd védekezni, az lesz szerinte az egyszerűbb ügy.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!