2p

A következő napokban legalább két főből álló mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg a magyar kórházakban. A Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárának utasítására a revizorok azt ellenőrzik majd, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e az egészségügyi intézményekben, de az ellenőrzés a betegekre is kiterjed majd.

A napokban valamennyi állami egészségügyi intézmény levelet kapott az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjétől, amiben bejelentik, hogy az Egészségügyi Ellenőrzésfelügyeleti Szolgálat Főosztály idén folyamatosan ellenőrzi „az egészségügyi dolgozói és a betegjelenlétet az egészségügyi intézményekben és szolgáltatóknál” – értesült a Válasz Online.

A lap azt írja, hogy „a tavaly év végén módosított OKFŐ-utasítás szerint mobil ellenőri egységeket hoznak létre, amelyek a hét bármely napján, tehát munkaszüneti napokon és a nap bármely órájában az egészségügyi intézmény bármelyik részlegén megjelenhetnek, igazoltathatják a személyzetet, belenézhetnek az egészségügyi dokumentációba és arról másolatot is készíthetnek”.

Mindenkit ellenőriznek, személyzetet és beteget egyaránt
Mindenkit ellenőriznek, személyzetet és beteget egyaránt
Fotó: Depositphotos

Kiemelték, hogy meglepő és egyben aggályos az, hogy a betegek jelenlétét is ellenőrzik, hiszen az állami egészségügy tulajdonosi jogait gyakorló OKFŐ a biztosítottal magával nem áll kapcsolatban. Hozzátették: elképzelhető, hogy az egészségbiztosító embereit vagy a rendőrséget is bevonják a vizsgálatba, és ők kérik el a biztosított személyi okmányait.

A lap úgy tudja, volt olyan egészségügyi intézmény, amely aláíratatta valamennyi egészségügyi dolgozójával, hogy tudomásul veszi a váratlan ellenőrzés tényét, nem tanúsít ellenállást, és azonnal értesíti a kórház vezetőségét, ha az ellenőrök megjelennek.

A lap feltételezi, hogy az OKFŐ azért ellenőrzi a betegeket, mert a kórházak csak akkor kapják meg az ellátottak utáni finanszírozást, ha a páciensek az egyes beavatkozásokhoz előírt időt bent töltik az intézményben. Erre azért van szükség, mert a modern eljárások már nem igényelnek hosszú ápolást, ezért gyakran hazaengedik a betegeket a kórházból, miközben papíron még bent fekszenek. 

Vélhetően erre utal a levél azon része, miszerint megvizsgálják, hogy „az állami finanszírozásnak megfelelően vannak-e a betegek a medikai rendszerben nyilvántartva”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!