2p

Nemzetközi mRNS-konferencia kezdődött Szegeden, amelynek két díszelőadója a 2023-ban Nobel-díjjal kitüntetett Karikó Katalin és Drew Weissman Nobel-díjas biológus kutatók. 

Csütörtöktől Szeged ad otthont egy nemzetközi mRNS-konferenciának, amelyen két friss Nobel-díjas is részt vesz díszelőadóként: Karikó Katalin és Drew Weissman. A november 7-én kezdődött konferencián előad Ugur Şahin, a BioNTech társalapítója és vezérigazgatója, valamint további 13 vezető mRNS-kutató Nagy-Britanniából, az Amerikai Egyesült Államokból, Franciaországból, Belgiumból, Svédországból, Lengyelországból, Svájcból és több magyarországi egyetemről is.

Tudományos körökben úgy tartják, hogy a Nobel-díj átvétele után a tudósok kiengednek és nem ugyanazzal az erőbedobással kutatnak, mint korábban. Az Index azon kérdésére, hogy a stockholmi gála óta ugyanúgy járnak-e be dolgozni, mint korábban, Karikó Katalin és Drew Weissman kijelentette: nem lazsáltak a rangos elismerés átvétele óta.  

„Különböző emberek vagyunk, de jól kiegészítettük egymást” – felelte Drew Weissman arra a kérdésre, hogy milyen kutatótárs a magyar származású tudós. „Mindkettőnket hajtott a tudásvágy, és ez volt a motorja az együttműködésünknek” – tette hozzá az amerikai orvosprofesszor. 

Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus egy korábbi, 2023-as felvételen, ami szintén a Szegedi Tudományegyetemen volt október 12-én
Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus egy korábbi, 2023-as felvételen, ami szintén a Szegedi Tudományegyetemen volt október 12-én
Fotó: MTI

Az amerikai tudós elmondta, hogy a Nobel-díj átvétele óta többen ismerik föl, amelynek az előnyeit elsősorban a felesége és a gyerekei élvezik.

Nyáron Spanyolországban nyaraltunk és a feleségem egy szépségszalonban szeretett volna egy új frizurát csináltatni. A fodrászok visszautasították, mert nem volt szabad helyük. A fodrászatban elhelyezett televízió éppen engem mutatott , mire a feleségem közölte: ő az én férjem. Azonnal fogadták

– elevenített fel egy tréfás esetet az amerikai professzor.

Karikó Katalint is többen ismerik fel és a Nobel-díj óta, gyorsabban kap választ az e-mail-jeire is, mint korábban. Mindkét tudós úgy vélekedett, hogy az mRNS módszert a gyógyszeriparban több területen is fel lehet használni.

Sőt, – árulta el az amerikai professzor – hamarosan mRNS-kísérleteket fognak végezni a világűrben is. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!