2p

NIS2: rohamosan közeleg a határidő, kerülje el a bírságot!
Mit jelent a gyakorlatban a NIS2 a vállalkozások számára?
Hogyan válasszunk szolgáltatót a megfelelőség biztosításához?
Milyen eszközökkel lehet erősíteni a védelmet és mit kell tenni, ha támadás ért minket?

NIS2 újratöltve - IT-biztonság a gyakorlatban

2024. június 18.

Részletek és jelentkezés itt!

Az ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász az emberi jogi bíróság csütörtökön ismertetett, kedvezőtlen döntés után szinte azonnal közölte, hogy újabb népszavazást kezdeményeznek. 

Újratárgyalási kérelmet nyújt be az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) nagykamarájához Karsai Dániel csapata. Ahogyan azt csütörtöki sajtótájékoztatójukon elmondták, az eredeti beadványból szándékosan hagyták ki annak részletezését, milyen állapotok uralkodnak jelenleg a magyar egészségügyben, miután azonban mind az ítélet, mind a magyar kormány kiemelt jelentőséget tulajdonított ennek, az újratárgyalás során várhatóan kitérnek majd erre is.

Karsai csapata a sajtótájékoztatón azt mondta, az ítélet szerint a magyar rendszerben teljeskörű, magas szintű és mindenki számára hozzáférhető a palliatív ellátás, ezt várhatóan vitatni fogják beadványukban. Hozzátették azonban, hogy a pontos stratégián még gondolkodnak és érvelésükről jelenleg nem akarnak további részleteket elárulni, az újratárgyalás iránti kérelmet három hónapjuk van benyújtani - írja a hvg.hu.

Karsai Dániel és csapata nem adja fel
Karsai Dániel és csapata nem adja fel
Fotó: ATV

Karsaiék szerint számos felvetésükre nem reagált érdemben az EJEB, de abban bíznak, az újratárgyalásra is sor kerül majd – annak ellenére is, hogy nagyon alacsony az ily módon bíróság elé kerülő ügyek száma. Arról, hogy kitűzik-e újra a tárgyalást, a benyújtás után egy hónapon belül dönt majd a bíróság.

Dani ügyének legfontosabb hozadéka, hogy kiderült, a magyar társadalmat érdekli a kérdés.

Ehhez kapcsolódva elmondták azt is, újabb népszavazási kérelmet nyújtanak majd be, de a pontos kérdést még fogalmazzák. Arra a kérdésünkre, hogy ez mikor történhet meg, Frank Evelyn ügyvéd annyit mondott, “rövidesen”, majd hozzátette, azt mindenképp meg akarták várni, hogy megszülessen a strasbourgi ítélet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!