2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Leleplező dokumentumot tett közzé az egészségügyi szakértő.

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakért legújabb Facebook-posztjában az új háziorvosi ügyeleti rendszer Baranya (vár)megyei indulásához fűzött néhány keresetlen szót egy hozzá eljutott levél kapcsán.

"Csak be kellene már fejezni a hazudozást, hiszen feketén-fehéren itt is látszik, hogy az Országos Mentőszolgálat képtelen ellátni a háziorvosi ügyeletek biztosítását"

- kedzi posztját, amelyhez a Pécsi Tudományegyetem klinikai betegellátó egységeinek vezetőihez írt levelet csatolta.

"Az Országos Mentőszolgálat megkeresése alapján vannak olyan időszakok, amelyeket az OMSZ nem tud humánerőforrással lefedni"

- olvasható ebben, majd az, hogy mely időpontokra és helyszínekre kellene orvost biztosítani a háziorvosi ügyelet ellátására.

Az új, az OMSZ hatáskörébe átszervezett ügyeleti ellátást a kormány nagy sikerként kommunikálja, azonban a hírek szerint nem igazán megy gördülékenyen az átállás, ezt bizonyítja ez a dokumentum is.

Kunetz egy másik érdekességet is kiemelt a levélből.

" Ennek egyébként külön érdekessége, hogy nem a jogszabályban biztosított ügyeletidíjakat fizeti a kényszersorozott rezidens, vagy szakorvos számára, hanem az egyetemi ügyeletidíját, plusz 10 százalék kirendelési pótlékot és útiköltséget. Ez viszont akár lehet kevesebb is, mint a jogszabályban előírt összeg, amit viszont az egyetem megkap a dokumentum szerint az OMSZ-tól, így kereshet is a kirendelt rezidensen/szakorvoson.
Ha ez így van, na az meg, ha full törvénytelen, ugyanis az rendelet szerinti összeget, vagy annál magasabb összeget kellene fizetni a dolgozóknak."

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!