A Guardian cikke szerint brit kutatók arra figyelmeztetnek, hogy az öt évvel ezelőtt bevezetett lezárások tudományos tanulságait az Egyesült Királyság mára jórészt elfelejtette. A korlátozásokat 2020. március 23-án jelentette be Boris Johnson akkori miniszterelnök, hogy megakadályozzák az állami egészségügy, azaz az NHS túlterhelődését.
Csatlakozzon az év egyik legfontosabb egészségügyi szakmai eseményéhez, ahol a finanszírozási kihívásoktól kezdve a menedzserbetegségek kezelésén át egészen a legújabb digitális egészségügyi megoldásokig minden fontos témát érintünk!
Egészséggazdaság - Menedzser egészség 2025. március 27-én Merkely Bélával, Kulja Andrással, Zacher Gáborral és más neves szakértőkkel - jelentkezzen március 11-ig kedvezményes áron!
Részletek és jelentkezés >>
A szakértők viszont arra panaszkodnak, hogy nincs jele annak, hogy az egészségügyi rendszer felkészültebb lenne egy újabb járványra. Rowland Kao, az Edinburghi Egyetem kutatója szerint „már a Covid előtt is a kapacitáshatárukon működtek a kórházak. Amikor megjelent a betegség, az NHS nem tudott több beteget ellátni – és semmi nem utal arra, hogy ez legközelebb másképp lesz. Valójában még rosszabb is lehet a helyzet.”
A lezárások társadalmi és lelki hatásait sem sikerült feldolgozni. Dominic Abrams, a Kenti Egyetem szociálpszichológusa szerint a lezárások csak mérsékelten csökkentették a fertőzéseket, de nem számoltak az emberek kapcsolódási igényével.
„Alig volt stratégia arra, hogyan lehetne kezelni az elszigeteltségből fakadó problémákat. A társadalmi és pszichológiai sebek ma is mélyek.”
Fotó: Depositphotos
Paul Hunter, a Kelet-Angliai Egyetem kutatója szerint máig nincs egyértelmű tudományos álláspont a nem gyógyszeres beavatkozások – például a maszkviselés vagy a távolságtartás – hatásosságáról. „Tudjuk, hogy ezek csökkentik a terjedést. De hogy a hasznuk meghaladja-e a hátrányokat, még mindig nem világos.”
Andrew Shepherd, a Chronic Poverty Advisory Network (Tartós Szegénységgel Foglalkozó Tanácsadó Hálózat) igazgatója szerint a fejlett országok lezárásokra kényszerítették az alacsonyabb jövedelmű államokat, amelyek nem tudták ellensúlyozni a gazdasági veszteségeket. „A következmény tömeges elszegényedés lett, amit évekbe telik helyrehozni.”
Michael Head, a Southamptoni Egyetem kutatója úgy véli, szükség van lezárásokra egy járványhelyzetben, de azoknak „okosabbnak és korábbinak” kell lenniük, hogy hatékonyabbak és rövidebbek legyenek.
A Covid–19 Gyászoló Hozzátartozók Az Igazságért nevű brit szervezet – amely csaknem tízezer hozzátartozóját elvesztett embert képvisel – levélben kérte Rachel Reeves pénzügyminisztert, hogy vonja vissza a rokkantsági támogatások csökkentésére vonatkozó terveket. A levél szerint:
„A fogyatékkal élők tizenegyszer nagyobb eséllyel haltak meg Covidban. Ahelyett, hogy csökkentenék az egyenlőtlenségeket, a kormány újra a legkiszolgáltatottabbakat sújtaná.”