A nyár folyamán több gond is volt a székesfehérvári kórház vízellátásával, a 24.hu cikkében emlékeztetett, a kórház szülészetén fertőzés miatt nem lehet inni a csapból, sőt, tisztálkodásra sem alkalmas a víz, míg az RTL Híradójának nyilatkozott egy nő, aki arról számolt be, hogy saját magát és a babáját is egy kancsó vízből kellett megmosdatnia, és a vécét sem lehetett lehúzni.
Fotó: Depositphotos
A probléma elhárult a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) közleménye alapján, ugyanis az NNGYK a mai napon felszólította a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházat, hogy vonja vissza saját hatáskörében hozott és fenntartott valamennyi vízfogyasztási korlátozó intézkedését.
A vizsgálati eredmények igazolták, hogy a vízbiztonsági engedéllyel rendelkező adagolószivattyú beépítése, a folyamatos fertőtlenítés beállítása, valamint a vízhálózat átmosatása eredményre vezetett azokon a helyeken, ahol rendeltetésszerűen használják a vizes szerelvényeket. Ezért nincs szükség további vízfogyasztási korlátozásokra – derült ki a közleményből.