Ma a parlamentben Göröghné Bocskai Éva interpellációja a Gondosóra programról szólt. Arról kérdezte a tudományos és technológiai minisztert, mi lesz a program jövője, hogyan biztosítják, hogy a szolgáltatás zavartalanul működjön.
Tanács Zoltán azt mondta, hogy a Tudományos és Technológiai Minisztérium hétfőn feljelentést tett a Gondosóra-program működtetésével kapcsolatban feltárt súlyos szabálytalanságok miatt. A feljelentés költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, a számvitel rendjének megsértése, valamint további, a közpénzek felhasználásával összefüggő bűncselekmények gyanújára is kiterjed.
A minisztérium hétfőn továbbá tulajdonosi joggyakorlóként azonnali hatállyal felmentette a programért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, Juhász Rolandot.
Az új ügyvezetőt, Vitkovics Pétert pedig kinevezték.
Fotó: DepositPhotos.com
Az új vezetés feladata a társaság működésének stabilizálása, az átvilágítás folytatása, a hatóságokkal való teljes körű együttműködés, valamint a szolgáltatás zavartalan működésének biztosítása. Ezzel együtt a tárca a Gondosóra-programot nem megszüntetni, hanem megmenteni és továbbfejleszteni kívánja.
A Gondosóra-programot az Orbán-kormány indította el 2022-ben azzal a céllal, hogy az idősek egy gombnyomással segítséget kérhessenek vészhelyzet esetén. A rendszer kiépítésére és működtetésére összesen 108 milliárd forintnyi európai uniós támogatást használtak fel. A program működésével kapcsolatban korábban megfogalmazódtak olyan kritikák, miszerint a rendszert nem kizárólag egészségügyi és biztonsági célokra használták, hanem propagandaüzenetek közvetítésére is.
Az Integritás Hatóság július 16-án közölte, hogy köztes jelentést készített a program egyes beszerzéseinek vizsgálatáról, ami alapján több bűncselekmény gyanújával feljelentést tettek. Az Adó- és Vámhivatal július 17-én közölte, hogy költségvetési csalás gyanújával nyomozást indítottak a Gondosóra-program ügyében.

