4p

Kedden Magyar Péter a Szent János Kórházban járt, ahol az igazgatóhelyettes végigvezette az igencsak leamortizálódott épületekben, ahol a kórtermekben több mint 30 fok van, és ahol akad műtő, ahol még mindig nincs légkondicionálás. Ám van egy hely a kórház területén, ahol mindig működik a klíma.

„A Szent János Kórház egy háborús övezet” – jelentette ki Magyar Péter szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Tette ezt azt követően, hogy a kedden személyesen szembesülhetett a kórházban mérhető kibírhatatlan hőséggel, ahol a klímaberendezések nagy része még mindig nem működik, ami miatt több műtétet is át kellett ütemezni más épületekbe. A kórház épületegyütteseiben tapasztalható helyzettel szemben azonban van egy épület, amely öt éven belül már a második felújításon esik át, és ahol minden helyiségében van klíma.

Ez a Budai Meddőségi Centrum (BMC), amelyet a kegyelmi botrány miatt leköszönt Novák Katalin sógornőjének útmutatásai alapján épp most alakítanak át. Nem véletlenül, hiszen információink szerint Vesztergom Dóra, a Humánreprodukciós Intézet igazgatója szeptembertől részmunkaidőben el is kezd itt dolgozni.

A Szent János Kórház területén működő meddőségi gigaklinikán működnek a klímák
A Szent János Kórház területén működő meddőségi gigaklinikán működnek a klímák
Fotó: MTI

A Tisza Párt elnöke Facebook-oldalán arról is írt, hogy „miközben a kormány több tízmilliárd forint adófizetői pénzzel támogatja a magánkórház-építési projekteket, addig nem véletlen az állami egészségügy teljes lezüllesztése, hiszen ott lapul már a miniszterelnök fiókjában az egészségügy magánosításának jól kidolgozott terve. Itt is jönnek majd a 35 éves koncessziók, hasonlóan ahhoz, ahogy Mészáros Lőrincéknek átjátszották a teljes autópálya-hálózatot …”

Nincs kizárva, hogy talán az államosított meddőségi klinikákat ötvöző Dunamenti REK Reprodukciós Kft.-re is gondolhatott Magyar, amelynek favorizált intézete, a BMC épp a Szent János Kórház területén áll. És ahová – bár állami egészségügy ez is – mégis ömlik a pénz.

A BMC nagyívű átalakítási munkálatai 2023 december végétől kezdődtek. A projektről még év elején Takács Péter egészségügyi államtitkár tett említést, hogy 800 millió forintot szánnak rá, de lapunk információi szerint közel 1,2-1,5 milliárdnál fog megállni a beruházás. Ennek folyamán olyan luxusszintű változtatásokat eszközölnek, mely kialakítása Novák Katalin volt köztársasági elnök sógornőjéhez, Vesztergom Dórához köthető. A HRI vezetője mintaintézetet, egyben módszertani centrumot akar megvalósítani itt.

Csakhogy a BMC-re már 2020-ban is sok pénzt költött a kormány. Akkor még Takács Péter volt a Szent János Kórház főigazgatója, amikor jelentős összeget, 1,6 milliárd forintot szántak rá. Miközben a kórház többi épületében – eltekintve pár fejlesztéstől – mintha megállt volna az idő.

Lapunk információja szerint egyébként a szépen kistafírozott BMC bérleti díjat fizet a Szent János Kórháznak, ami némi bevételt jelent a hatalmas kórházi adósságot maga előtt görgető intézetnek.

Érdekes konstrukció ez, hiszen az állam fizet az államnak, hiszen az összeg egyik zsebéből átvándorol a másikba. Ugyanis a BMC hiába van jogilag a meddőségi gigaintézménybe, a Dunamenti REK Reprodukciós Kft.-be csatolva, ugyanúgy az államé, mint a Szent János Kórház.

Ennek ellenére – valamiért – a hatalmas egészségügyi intézmény területén létezik egy kis sziget, ahol mindig működik a klíma, köszönhetően a bőkezű állami támogatásnak.

Itt tesszük hozzá: a veszteségesen működő állami egészségügyi intézményektől eltérően a központosított meddőségi klinikákat becsatornázó Dunamenti REK Reprodukciós Kft. óriási forgalomnövekedést és hatalmas profitot könyvelt el 2023-ban. Míg 2022-ben 2,4 milliárd forint, 2023-ban már 5,3 milliárd volt a nettó árbevétele. Sőt, a cég 2022-es 70 millió forintos vesztesége után 2023-ban már 826 milliós profitot könyvelhetett el.

Takács Péter egészségügyi államtitkár egyébként Magyar Péter kórházbejárására reagálva kijelentette, hogy nincs gond, hiszen több mint 10 milliárd forintot fordított a kormány a kórházak légtechnikai rendszereinek megújítására. 14 intézményben megtörtént a teljes vagy részleges felújítás és 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre a szükséges javításokra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!