2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Megemelték volna az ingyenes fogászati ellátás jogosultságának korhatárát, de az idősek közbeléptek.

Ahogy arról beszámoltunk, a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény idősekre vonatkozó, biztosított fogászati ellátásáról szóló részét. A tervezet szerint az eddigi jogosulti korhatárt 62 évről 65 évre emelnék fel. Az új jogszabály a teljes körű alapellátásra és szakellátásra vonatkozna.

Miután a sajtóban megjelent a hír a tervezetről, a kormány visszakozni kényszerült. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) ugyanis azt közölte az MTI-vel: több stratégiai partnere - családügyi szervezetek, valamint az Idősek Tanácsa több tagja - azzal kereste meg a tárcát, hogy a kormány a most egyeztetésre bocsátott intézkedést ne vezesse be, mert az mind anyagi, mind népegészségügyi szempontból hátrányosan érintené a hazai idős társadalmat.

A KIM a törvényjavaslat korhatárra vonatkozó része tekintetében a hatályos jogszabályi rendelkezéseket változtatás nélkül fent fogja tartani - közölték.

Magyarra fordítva: nem emelik 62-ről 65 évre a jogosulti korhatárt, érvényben marad a 62 év felettiek ingyenes fogászati ellátására vonatkozó szabályozás.

Szembemenni az idősekkel? Ugye nem jól hallottam...?
Szembemenni az idősekkel? Ugye nem jól hallottam...?
Fotó: Depositphotos

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!