4p

Nagyon különbözni akar a Marinaparton már fölépített lakóházaktól a most kezdett gigaberuházás.

Két daru, két gödör, zászlóerdő és rengeteg pénz. Ez fogadta azokat, akiket meghívtak a Futureal Csoporthoz tartozó Cordia új megaprojektjének, a Marina Citynek az alapkőletételére az Újpesti-öböl Duna Plaza felőli partjára. A fenti felsorolásból az utóbbi az érdekes, a többi megszokott. Ez az utóbbi ugyanis úgy volt jelen, hogy nem láttuk, de éreztük: 400 milliárd forintról van szó, ekkora értékű ez a projekt, de az csak a kiadott sajtóközlemény végén bújt meg, pedig ez a lényeg.

A Marina City rakparti részének látványterve
A Marina City rakparti részének látványterve
Fotó: Cordia

Mármint az, hogy a mostani becslés szerint ennyit ér a 2500 lakás, a szolgáltató egységek, a klubház, a rakpart és a nagyon nagy és főleg a külső vendégek által is látogatható épített közterület. A több kivitelezési ütem összesen 50 milliárd forintnyi megrendelés az építőiparnak. Úgy tudjuk, hogy a közeli kikötőt is szerette volna megvenni a beruházó, de a tulajdonossal nem tudott megegyezni, viszont teret ad majd neki, ha bővíteni akarná létesítményét a Cordia partszakaszán. Egyébként lesz egy úszómű is, ez része a beruházásnak, ez egyfajta kinyúló és széles stégféle, ahol bárki leülhet és pihenhet.

Megtudtuk, hogy a szemközti Népszigetre átvisz majd egy gyalogos híd, de az még nem világos, hogy mi lesz magával a szigettel. Ráférne egy nagy rekreációs fejlesztés sorozat, de túl sok a kis tulajdonos, van egy-két nagyobb is, ezek érdekei erősen eltérnek. Pedig ha elindulna ott egy fejlesztési hullám, akkor az jótékonyan hatna az egész Marina negyedre.

A Duna Plaza mögötti lakóövezet egyéb fejlesztéseiről és az ottani lakásárakról az alábbi cikkben írtunk részletesen:

A Cordia sok évvel ezelőtt vette a telket a CIB Banktól, amelyikhez visszakerült a terület az előző tulajdonostól. A címben említett különbözőség nem csak abban nyilvánul meg, hogy azoknál magasabb lakótornyok lesznek, (45, illetve 65 méter magas épületek), hanem abban is, hogy nem lesz felszíni autóforgalom, hiszen nem csak a garázs területét, hanem a kiszolgáló funkciókat ellátó járművek útvonalát (kukásautó, költöztető, ételfutár) is a felszín alá viszik le.

Talán az egyik legnagyobb dobás az lesz, hogy az épületek közötti távolság 30-50 méter közötti lesz ami nem jellemző a hasonló városnegyed projektekre. Hivatalosan 26 méter a minimum, ezt nagyon sok építkezésnél épphogy betartják, de inkább szűkebb ez a távolság, ami eleve zsúfolttá teszi a legtöbb ilyen méretű lakónegyedet.

A beruházás részeként a Cordia egy különleges árvízvédelmi rendszert is kialakít a területen, amelyet a környezetbe illeszkedő magaspart kiépítésével, tájépítészeti elemek alkalmazásával hoz létre – ennek kivitelezése már el is kezdődött.

A Marina City egyik eleme, a klubház
A Marina City egyik eleme, a klubház
Fotó: Cordia

Most tehát két nagy gödör van a 14 hektáros területen, ezeknél hamarosan megkezdik a résfalazást. Még a hivatalos indulás előtt megszondázták a piacot, közel ezren érdeklődtek, így nem volt nehéz eladni az első ütem (200-250 lakás lehet, pontosan nem közölték) felét. Az átlagárak 1,8 millió forint körül alakulnak – mondta kérdésünkre Földi Tibor, a Cordia International igazgatóságának elnöke. Természetesen a felső két szinten a penthouse lakások ára ennél jóval magasabb lehet, minden esetben egyedi az árazásuk.

A Marina City megvalósítása szempontjából alapvető fontosságú, hogy a fejlesztés rozsdaövezetben található, azaz érvényes rá a rozsdaövezetekre vonatkozó szabályozási terv, így az itt épülő lakásokra alkalmazható a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs, amelynek az összegét a vásárlók vissza is igényelhetik.

A Marina City területén egy óvoda, valamint a városnegyed lakói és dolgozói által látogatható Klubház is felépül. Utóbbi a főváros legnagyobb, közösségi funkciókat ellátó ilyen létesítménye lesz, amelyben fitness-, illetve wellnessközpontot, coworking-irodahelyiséget, valamint közösségi konyhát is kialakítanak.

A Cordia a városrehabilitáció terén nagy jártassággal rendelkező nemzetközi építészirodát, a dán Bjarke Ingels Groupot is bevonta a tervezésbe, a tájtervezési munkákat a Garten Studio, az árvízvédelmi rendszer tervezését a TÉR-TEAM mérnökiroda végzi, az épületek tervezésén a Dyer Group építésziroda, a Közti, a Radius B+S építésziroda, valamint a Puhl és Dajka Építész Iroda dolgozik.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!