5p

Egy bedőlt szakiskola és inkubátorház története.

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, március 20-án indult volna a NAV árverése több ingatlanra Szabadszálláson. Ez önmagában aligha lenne hírértékű, viszont nem akármilyen épületekről van szó, ugyanis az adóhatóság az egykori laktanya több kiszolgálóépületét vitte volna licitre, miután bajba került a tulajdonos cég.

A sorkatonaság sokáig volt a magyar férfiak mindennapjainak része, így bizonyára olvasóink közt is akadnak olyanok, akik személyes emlékekkel rendelkeznek a szabadszállási katonaságról. 2004. december 31-én zárt be a Magyar Honvédség (MH) Alföldi Kiképző Központ, ezzel megszűnt az 53 éves múltra visszatekintő laktanya a békeidős sorkatonai szolgálat eltörlésével, de hasonló sorsa jutott idővel a honvédség sorkatonák kiképzésére használt szombathelyi és tapolcai központja is.

Az egykori laktanya 2006-ban került az önkormányzat tulajdonába, amely tovább értékesítette azt, és létrejött a Szitep Kft., vagyis a Szabadszállás Ipari és Technológiai Park Ingatlanforgalmazó és Fejlesztő Kft. – erről a cég saját honlapján is beszámolt. Az ingatlanok mögötti céges háttér ezután azonban kissé kuszává válik.

Cikkünk írásakor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal törölt ingatlanárverései közt négy szabadszállási ingatlan tűnik fel, ezek közül három a mellékelt hirdetmény szerint a Szabadszállási Alföldi Képző Központ Kft. tulajdona (ez a cég részben korábban a Szitep Kft. érdekeltsége volt az Opten céges adatbázisa szerint).

A dokumentum szerint az ingatlanokat 41,88 millió forint adó- és köztartozás behajtása érdekében indult végrehajtási eljárásában foglalták le. A laktanya egyik egykori kantinjáról, egy kocsiszínről, valamint egy tároló melléképületről van szó, az árveréseket azonban arra hivatkozva törölte a NAV, hogy csődegyezség történt – azaz feltehetően a bajba jutott tulajdonos cég megegyezett a hitelezőkkel.

A bedőlt magánnyomozó-iskola

A Szabadszállási Alföldi Képző Központ Kft. egy jelenleg is elérhető honlap szerint egy magánnyomozó-iskolát üzemeltetett még a 2010-es évek elején, az itt megtalálható információk szerint az első személyi-, vagyonőr és testőr tanfolyam még 2009. augusztus végén sikeresen befejeződött. A honlap legutolsó frissítésekor egy 2010 elején induló következő tanfolyamot hirdettek, amely a leírás szerint:

moduláris, kompetencia alapú 400 órás tanfolyamunk igazodva a szakmai és vizsgakövetelményekben előírt 50 százalék – 50 százalékos elváráshoz, 200 órás elméleti és 200 órás gyakorlati képzésből tevődik ki.

A tanfolyam elvégzéseinek feltételei közt szerepelt a büntetlen előélet, a középiskolai érettségi, és az egészségügyi orvosi alkalmassági vizsgálat is például. A képzést többek közt azoknak ajánlották, akik érdeklődnek a bűnügyek felderítésének eszközei iránt.

Jelenleg nem találtunk az elérhető adatbázisokban olyan képzést, ami a céghez kötődik, így feltehetőleg a szakképzési projektek még a 2010-es években elhaltak. Ennek ellenére a cég a 2020-as évek elején még 40-80 millió forint közti árbevétel mellett pármilliós pluszban zárta az éveket, 2024-től viszont egyre nagyobb bajban van. 2024-ben 38,44 millió forintos árbevétel mellett 12,43 milliós mínuszban zárt, míg a már leadott, 2025-ös beszámolóban 31,4 millió forintos árbevétel mellett már 17,28 millió forintos veszteség jött össze.

A cég adósságai is jelentősek, egy év alatt 128,81 millió forintról 166,51 millió forintra híztak, ráadásul kizárólag rövid lejáratú kötelezettségekről van szó.

Az egykori legénységi szállást május elsejétől próbálta volna eladni a hatóság
Az egykori legénységi szállást május elsejétől próbálta volna eladni a hatóság
Fotó: NAV Árverés

Akadt még egy törölt szabadszállási árverés

Május elsején került volna kalapács alá az egykori laktanya legénységi szállása, amely az árverési hirdetmény szerint a Szabad Szállás Ingatlanfejlesztő és Szolgáltató Kft. tulajdonában van, a cég ellen az Opten adatbázisa szerint 2024 júliusa óta végrehajtási eljárás zajlik a NAV Bács-Kiskun Megyei Adóigazgatóságának jóvoltából. A NAV a dokumentum szerint nagyjából 1 millió forintnyi adó- és köztartozást akart volna behajtani a cégen, ám az adós részletfizetést kért, így a közel 30 millió forintos becsértékű ingatlanra egyelőre nem indul licit. A vállalkozás évek óta csak szenved, értékesítésből származó nettó árbevételei nagyságrendileg a 1,5 millió forintos szinten mozognak, pár százezer forintos bevételt termelve.

Végül érdekesség, hogy a cég egyik magánszemély tulajdonosának más érdekeltségei közt több olyan vállalkozás is feltűnik, amelynek neve M8-al kezdődik, ezek mindegyikét a Szabadszállás, Honvéd utca 72-82. címre jegyezték be, ez az egykori laktanya épületeinek címe. Az M8-as kitétel pedig nem véletlenül lehet ismerős, hiszen a fentebb már említett Szabadszállási Alföldi Képző Központ Kft. az uniós támogatás megítéléséről szóló beszámolója szerint az „M8 Szabadszállás Vállalkozói Inkubátorház” projektje 106,55 millió forintban részesült a létesítmény kialakításához a volt Honvédségi Szakközépiskola épületében. Az inkubátorház honlapján az utolsó érdemi hírek 2015-ből származnak, nemrég viszont újból frissült a site, ugyanis a csődeljárás megindulásáról szóló hirdetményt itt is megjelentették.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!