2p

Kilátástalannak gondolják a lakáshoz jutást.

Csődöt mondott a kormány lakáspolitikája. Ezt támasztja alá, hogy jelentősen nőtt a 30-59 évesek körében azok aránya, akik úgy látják, hogy saját erőből nem sok esélyük van lakáshoz jutni. Ez az adat nem tűlünk származik, hanem a K&H friss kutatásából való. A bank a tavalyi harmadik negyedévben készített felmérést, amely a harmincas-negyvenes-ötvenes korosztály lakáskilátásait vizsgálta.

Sok fiatal vagy középkorú csak paneleket tud megvenni. Forrás: Duna House
Sok fiatal vagy középkorú csak paneleket tud megvenni. Forrás: Duna House
Az összefoglaló szerint az elmúlt négy évben 64 százalékról 75 százalékra nőtt a korosztály esetében a saját tulajdonú lakóingatlannal rendelkezők aránya. A lakással nem rendelkezők 52 százaléka ugyanakkor azt mondta, hogy nincs esélye saját ingatlanhoz jutni, ha nem örököl vagy kap egy lakást ajándékba. Egy évvel korábban még a válaszadók 44 százaléka, 2021 harmadik negyedévében pedig 42 százaléka nyilatkozott így - közölte a pénzintézet.

Miközben sokan nem látnak lehetőséget saját lakás vásárlására, a megkérdezettek 62 százaléka úgy véli, hogy mielőbb el kell érni ezt a célt, mert a lakásbérlés pénzpocsékolás. A nem saját tulajdonban lévő ingatlanban élőknek 56 százaléka mondta ugyanezt.

A válaszadók negyede gondolja, hogy az emberek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a saját lakásnak, és feleslegesen sok anyagi terhet bevállalnak érte. A válaszadók 19 százaléka mondta, hogy mára felértékelődött a mobilitás, és gyakran érdemesebb lakást bérelni, mert a saját kézben lévő ingatlan túl sok kötöttséget jelent. Emellett 9 százalékos tábort alkotnak azok, akik úgy látják, hogy az egész életüket le tudnák élni egy bérleményben.

A K&H "biztos jövő" kutatás célja, hogy negyedévente bemutassa a 30-59 éves lakosság biztonságérzetében bekövetkezett változásokat. A megkérdezettek száma negyedévente 500, összetételük nem, kor, régió és településtípus alapján reprezentálja a 30-59 éves magyar lakosságot. A felmérés 2023. szeptember 1-16. között készült. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!