2p

A törvénymódosítás lehetővé teszi a nyugdíjpénztári tagok számára, hogy 2025-re vonatkozóan átmenetileg, 1 éves időtartamra az egyéni számláikon felhalmozódott összegeket saját döntésük alapján lakáscélokra használhassák fel – jelentette be szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A társadalmi egyeztetésnek köszönhetően több olyan megfontolásra érdemes javaslat érkezett, amelyeket a kormány támogathatónak minősített és a törvénytervezetbe befogadott – derül ki az MTI-nek küldött közleményből.

Az egyik módosítás értelmében a jogszabály-tervezet valamennyi, már fennálló jelzáloghitel törlesztésének, előtörlesztésének és végtörlesztésének támogatását lakáscélú felhasználásnak tekinti, míg a lakáscélú hitelre történő szűkítő értelmezés kizárólag az újonnan felveendő hitelek önrészének támogatása esetében marad fenn.

Másrészről a benyújtott javaslat szerint az érintett nyugdíjpénztáraknak két alkalommal, 2024. december 31-ig valamint 2025. március 31-ig kötelességük lesz valamennyi pénztártag tájékoztatása a felhasználható egyenlegről. A tájékoztatás egyúttal a lakáscélú felhasználás gyakorlati tudnivalóira is fel fogja hívni a pénztártagok figyelmét, részletes információkat nyújtva az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás egyéni döntésen alapuló lakáscélú felhasználásának szabályairól – tájékoztatott az MGM.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!