3p

Az eladók a gyors visszaépülést, a vevők a további áresést várják. Ezért is aktuális Pató Pál úr mondása.

Teljesen lefagyott a hazai lakáspiac, alig vannak tranzakciók és ez várhatóan még hónapokig így lesz. Kézenfekvő az ok: sokan olvashatták a 200 éve született Petőfi Sándor nagyszerű művét, a Pató Pál urat, aminek épp a kivárás a refrénje. Ennek megfelelően eladó és vevő egyaránt halaszt bármiféle döntést. De nem azért, amiért költőnk sejtetni vélte, vagyis a nemzeti lustaság miatt. Egyszerűen csak azért, mert mindenki jobb időkben reménykedik - mondta munkatársunk, Mester Nándor a Trend Fm hétfői Reggeli monitor című adásában.

Petőfi egyébként így írt Pató Pál úr című versében (részlet):

"Roskadófélben van a ház,
Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel
Már tudj' isten hol szalad;
Javítsuk ki, mert maholnap
Pallásról néz be az ég...
Közbevágott Pató Pál úr:
"Ej, ráérünk arra még!"

Szakértőnk kiemelte: az elmúlt hetekben ugyan megnőtt a használt lakások kínálata, mert sokan szerettek volna megszabadulni ingatlanjuktól. A párhuzamosan bekövetkező enyhe árcsökkenés azonban lelassította ezt a folyamatot, várhatóan egyre többen kiveszik a kínálatból lakásukat, mert nem akarják szerintük nyomott áron eladni. A vevők sem sietik el a döntést, nyilvánvalóan további áresésre számítanak, ami a rossz adottságú, korszerűtlen lakásoknál, házaknál folytatódni is fog, de nem lesz általános és az egész országra, minden típusra érvényes - fűzte hozzá.

Az ingatlanvásárlások számát az is visszafogja, hogy pár napja megjelent a 16 százalékos új inflációkövető állampapír, ami adómentes, ez bizonyosan elvon majd tőkét a lakáspiacról.

Sokat ér a kívülről szigetelt társasházi lakás. Fotó: mfor/Mester Nándor
Sokat ér a kívülről szigetelt társasházi lakás. Fotó: mfor/Mester Nándor
Az év tehát nem a vásárlásoké, hanem a felújításoké lesz - vélekedett, s ezt azzal támasztotta alá, hogy például a hitelek is nagyon megdrágultak, így sokan egyszerűen kiszorultak az új építésű lakások piacáról, s inkább vagy maradnak a jelenlegi helyükön és felújítják vagy felújítandó, de nyomott árú használt lakást keresnek, szülői támogatással.

A műsor második felében a készülő és kizárólag az állami beruházásokat érintő építésgazdasági törvényről volt szó. Kiemelve, hogy a sok szigorítás és átláthatósági elképzelés csak akkor ér majd valamit, ha megvalósulnak.

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:  

    

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!