Ahogy arról korábbi, helyszíni riportunkban is írtunk, február közepén még a Magyarországon a rákosrendezői területre leszerződő, Egyesült Arab Emírségekbeli Eagle Hills ingatlanfejlesztő irodájában egyáltalán nem tudtak arról, hogy bármi baj lenne a budapesti projekttel – holott ekkor már tudni lehetett, hogy a főváros él az elővásárlási jogával:
A Rákosrendezőre luxusingatlanokat megálmodó arab cég körül sokáig nagy volt a csend. Sem a nemzetközi, minden projektjét bemutató weboldalon, sem a magyar aloldalon nem volt nyoma annak, hogy bármi baj lenne a fejlesztéssel – igaz, új hír sem érkezett róla, csupán az eredeti szerződés aláírásáról beszámoló sajtóközleményt tették közzé.
Március második felében aztán valami megváltozott, ugyanis az eddig grandbudapest.com néven futó weboldal csak hibát jelez, és az Eagle Hills oldaláról is eltűnt minden, a bedőlt budapesti projektre utaló információ – azaz minden bizonnyal az arab befektető tényleg letett Rákosrendezőről.
A Wayback Machine adatai szerint a grandbudapest.com honlap még március 17-én elérhető volt, március 20-án azonban már nem, így ekkor lőhette le a fejlesztő a magyar projektoldalt.
Mindazonáltal a budapesti projektre összehozott cég szerkezetében egyelőre nem történt változás az Opten céginformációs adatai szerint – korábbi cikkünket a témában itt olvashatja: