„Csak akkor lehet sikeres, sokkal sikeresebb Magyarország, ha több időt, energiát, költségvetési forrást fordítunk az oktatásra, ha elismerjük az oktatásügy és az egészségügy fontosságát, abszolút primátusát” – jelentette ki Magyar Péter a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban megrendezett eseményen.
Közölte, a kormány ezt a két területet helyezi a középpontba, mert a 21. században csak és kizárólag egy tudásalapú ország lehet sikeres, ez pedig különösen fontos a mesterséges intelligencia korában.
„Pontosan tudjuk, hogy mi a feladatunk”: az iskolaépületek felújítása, új kollégiumi férőhelyek létesítése, jó menza, a tanárok, pedagógiai asszisztensek, oktatásban dolgozók segítése – mondta Magyar Péter, kiemelve: hallják és értik a felhívást, emlékeznek a vállalásukra, ezért hamarosan bejelentik majd az ezzel kapcsolatos béremelést.
A több tízezer tanítást segítő pedagógiai asszisztens is számíthat a Tisza-kormányra – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök. Jelezte, hogy – amint azt Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter is elmondta – vállalásuknak megfelelően rövidesen bejelentik a tanítást segítők béremelésének ütemezését, várható kezdő időpontját. A kormányfő hangsúlyozta: minden pályára igaz – az oktatásra, az egészségügyre, a honvédelemre és az államigazgatásra is –, hogy kiszámítható életpályára van szükség. Nem egyszeri béremelésre, és utána akár tíz-tizenöt évig semmire, hanem egy életpályára, amely biztosítani tudja, hogy többen jöjjenek például az oktatás vagy akár az egészségügy területére dolgozni – tette hozzá.
kormány azt szeretné, ha az iskola nyugodt fejlődést biztosítana és teret adna a diákok kreativitásának, mindenki számára jobb hellyé válna – jelentette ki az oktatási és gyermekügyi miniszter hétfőn Nagykanizsán.
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter az országos tanévnyitón azt mondta, olyan oktatást szeretne a kormány, ahol nem dirigálnak, nem azon törik a fejüket, hogyan lehet még több követelményt támasztani, még több terhet tenni mindenkire, hanem azon, hogyan lehet olyan közös fejlődési utakat kijelölni, amelyek a pedagógusokat és a gyermekeket egyaránt szolgálják. A kormány azt szeretné, ha az iskola a kreativitás tere lenne diáknak, tanárnak egyaránt, ahol a nyugodt fejlődés biztosított, és ahol a diákok megtalálják az őket érdeklő területeket, azokat a foglalkozásokat, amelyekben örömüket lelik – tette hozzá a miniszter. Kiemelte, fontos a tudás, de talán még fontosabb az érdeklődés, a motiváció felkeltése és megtartása.
A kormány azon dolgozik, hogy lépésről lépésre segítse az oktatási, nevelési intézményeket a nagyobb önállóság elérésében, a gyermekközpontú oktatás feltételeinek megteremtésében.
„Hogy az iskola ne a gyerekkor vidámságát megölő teher legyen a diáknak, ne gépies, lélekpusztító munka legyen a tanárnak, és ne örökös aggodalom tárgya legyen a szülőnek” – mondta Lannert Judit.
A miniszter közölte, kollégáival az egész nyarat egyeztetéssel töltötte, pedagógus- és szülői szervezetekkel, diákokkal. Úgy fogalmazott, rengetegen akarnak tenni a jobb oktatásért, és ha a maga területén mindenki megteszi, amit lehet, akkor lesz is jó iskola és lesz jobb jövő. A fiatalok véleményének becsatornázása érdekében a minisztérium új, A gyermekek és diákok hangja témanapra biztosít lehetőséget, amely alkalmat teremt arra, hogy ők is beleszóljanak a jövő formálásába – ismertette. Lannert Judit felidézte, alig több mint száz napja a kormány célként fogalmazta meg, hogy „több levegőt juttasson az iskolába”.
Mint mondta, a nyár rövid volt, de sok kisebb lépést megtettek, aminek a hatása érezhető lesz. A szakmai és vezetői autonómia megerősítése, a kevesebb adminisztrációs feladat, a színesebb taneszközkínálat elindítása, a kevesebb kötelező mérés mind azt szolgálja, hogy az iskola gyermeknek, diáknak, felnőttnek egyaránt jobb hely legyen – hangoztatta. Olyan intézmények kellenek, ahol a korai gyermekkortól a felsőoktatásig egységes szemlélet hatja át az oktatást, amely esélyegyenlőséget biztosít, ahol senki sem kerül hátrányba csak azért, mert oda született, ahova – közölte a miniszter, aki a lexikális tudás elsajátítása mellett kiemelte a problémamegoldás, a különböző helyzetekhez való alkalmazkodás fontosságát.
Lannert Judit bejelentette, hamarosan béremelést kapnak a nevelést és oktatást közvetlenül segítők szakemberek. A gyerekeket segítő, befogadó és támogató iskola szerepét hangsúlyozva a miniszter közölte, a hétköznapi iskolai történésekre is figyelmet kell fordítani, különösen a nehézséggel küzdő és nehezen beilleszkedő gyerekek esetében.
Itt nézhetőek vissza a beszédek teljes egészében. Lannert Judit mondanivalója a videó 31. percétől, Magyar Péteré pedig a 41. perctől tekinthető meg.
(MTI)

