2p

A Kék Bolygó szerint a magyar kormány a Planet Budapest támogatásáról tavaly tavasszal hozta meg a döntését, a támogatási szerződés pedig 2025. június elején lett megkötve. A rendezvény költségeinek első részlete pedig tavaly júniusban, míg a második idén január közepén érkezett.

„Magyar Péter ma reggel felfedezte a csövön a lukat. Az éles szemű miniszterelnök arra ébredt, amiről mintegy száz cikk, tudósítás született az elmúlt egy évben, hogy idén február végétől március végéig a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány – a magyar állam támogatásával – megszervezte a nagysikerű és ingyenesen látogatható Planet Budapest fenntarthatósági expót és élményprogramot”. Ez olvasható a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány lapunknak küldött közleményében.

E szerint a magyar kormány a Planet Budapest támogatásáról tavaly tavasszal hozta meg a döntését, a támogatási szerződés pedig 2025. június elején lett megkötve. A rendezvény költségeinek első részlete pedig tavaly júniusban, míg a második idén január közepén érkezett.

„A további felfedezéseket elősegítendő, arról is tájékoztatjuk a miniszterelnököt, hogy korábban Áder János már három Víz világtalálkozót, valamint két fenntarthatósági kiállítást és élményprogramot szervezett” – jelenti ki a közlemény, amely úgy fejeződik be, hogy „Egyre szánalmasabb az a vergődés, amit Magyar Péter a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány tevékenységével összefüggésben bemutat. Mindez érthető, hiszen a miniszterelnök kijelentéseiről is beigazolódott az a népi bölcsesség, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!