1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A testület az ügyben a hatásköre hiányát állapította meg.

Az Alkotmánybíróság (Ab) visszautasította a Fidesz beadványát, amelyben a párt az alaptörvény tizenhatodik módosításának a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatos cikkének megsemmisítését kérte – derül aki az Ab honlapján pénteken közzétett határozatból.

A testület az ügyben a hatásköre hiányát állapította meg, ezért az indítványt érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza.
A határozat szerint az Alkotmánybíróság teljes ülése – Handó Tünde és Polt Péter alkotmánybírók különvéleményével – hozta meg döntését.

A Fidesz az utólagos normakontroll-eljárásra vonatkozó indítványában azzal érvelt, hogy a támadott rendelkezés nem általános jövőbeli alkotmányos intézményt szabályoz, hanem a hatálybalépéskor már működő, azonosítható alapítványokra vonatkozó, kivezető szabályt alkot.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!