Az orbáni sajátos politikai rendszer mostani, gyors visszabontási folyamatának egyik fontos eleme az úgynevezett közérdekű vagyonkezelő alapítványok (közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok, kekvák) felszámolása. A különös alapítványi formát a Corvinus Egyetem „modellváltásánál” alkalmazták először, és idővel kiterjesztették a felsőoktatás zömére, ám a tartós hatalmi berendezkedés szándékával további, igen különböző területeken is megjelentek a kekvák. Az ügy oktatáspolitikai vonatkozásai is megérdemelnek egy későbbi vizsgálatot, itt az egész konstrukció mostani megszüntetése és a következő szakasz körvonalainak felvázolása a témánk.
Kekva: magánérdekeket álcázó, közérdekűnek mondott vagyonkezelő
A Tisza-kormány e vonatkozásban valóban repülőrajtot vett, amikor a korrupció elleni küzdelem, a jogállami keretek visszaállítása és a közvagyon védelme érdekében módosíttatta az Alaptörvényt, s megalkotta a kekva-törvényt.
A törvényalkotó lépések jogi-politikai alapja és elve egyértelmű: az ilyen alapítványokba kivitt vagyontömeg a nemzeti vagyon részét képezi. Az alapítványi formába rejtéssel – minden korábbi félrevezető állítással szemben – nem veszett oda a közpénzjelleg.
Fotó: mcc.hu
A magánzsebekbe rejtett nemzeti vagyon
Ez a látszólag korszerű, a világban jól eladható jogintézmény a közvagyon megcsapolásának lett az eszköze, amint a többéves vagyonmozgatási folyamatot kritikusan követő akadémiai és szakmai körök világosan kimutatták. A kekvák megszüntetésének jogosságát és a köztulajdon visszaállításának szükségességét kifejtette egyebek között a Transparency International Magyarország, a korrupció elleni fellépéséről közismert civil szervezet is.
A kekva-intézmények lényegében politikai kifizetőhelyként funkcionáltak. Az alapítványi forma alá vont felsőoktatási intézményeknél sérült a tudományos szabadság és az egyetemi működés európai normák szerinti autonómiája. Ennek súlyos következményeként az átalakított intézményeket kizárták az európai oktatási és kutatási programokból.
Kastélyoktól a Libriig: az MCC mint a háttérbirodalom mintapéldája
Hogy a hatalmi és szűk csoportérdekek mennyire meghatározták a közérdekűnek nevezett alapítványok ténykedését, arra eklatáns példa a Matthias Corvinus Collegium (MCC). Eredetileg tehetséggondozásra hozták létre, majd nem is leplezetten az Orbán-rendszer elitképzőjének, a rezsim ideológiai támaszának szánták. Idővel az oktatási-képzési működésen túl félállami tevékenységet is finanszírozott, mint amilyen a külső országimázs-alakítás vagy a politikai lobbizás. A kormányzat jóvoltából kiterjedt közvagyonhoz, üzleti eszközökhöz jutott, amelyeket nem lehet egy képzési célú alapítvány gazdasági logikájába illeszteni.
Mostani megszüntetéséig az MCC aktívái között megtalálható volt sok egyéb mellett például vitorláskikötő és kastély, pécsi, budapesti és miskolci ingatlanok, a Libri könyváruházi lánc, valamint a Mol és a Richter tíz-tíz százalékos részvénycsomagja – ez utóbbiak önmagukban több százmilliárd forint értékűek.
Fotó: Mol
A vagyoni portfólió, amint láttuk az MCC esetében, igen jelentős, nemzetgazdasági súlyú is lehetett, más esetekben annál kisebb. De már kezdetben feltűnt, hogy az állam a Corvinus Egyetemet a „modellváltáskor” Mol- és Richter-részvényhányaddal stafírozta ki, és az Orbán-rezsim által kiválasztott kurátorok e tőzsdei nagyvállalatok meghatározó pakettjével szabadon, társadalmi kontroll nélkül rendelkezhettek.
A kétharmados fordulat és a „Kínai Fal” dilemmája
A Corvinussal induló folyamat következtében az a rendkívüli, hungarikumnak mondható állapot jött létre nálunk, hogy stratégiai méretű piaci szereplők feletti kontrollhoz jutottak formálisan közcélú (oktatási, környezetvédelmi, fejlesztési, kulturális, képzési és egyéb nemes célt szolgáló) alapítványok kiválasztott tisztségviselői.
Nem kell nagy fantázia a közvagyon kiszervezését kiötlők szándékának kitalálásához: egy esetleges kormányváltás után óriási anyagi erő és befolyás marad az alkotmányos védelem alá vont alapítványok (praktikusan azok kurátorai) kezében.
Ha ez volt a terv, azt keresztülhúzta az áprilisi választás. A megszerzett kétharmados, alkotmánymódosításra elégséges parlamenti többség új helyzetet teremtett. Az Alaptörvény 17. változtatásának keretében rögzítették egyebek mellett, hogy a közvagyon védelme, valamint a jogellenesen kezelt vagy felhasznált közvagyon felkutatásának és visszaszerzésének elősegítése érdekében Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal jön létre. Ezáltal lehetővé válik, hogy az alapítványi formában kiszervezett közvagyon mielőbb visszaszálljon az államra.
Ami túlmutat a szakpolitikai, oktatási vonatkozáson: a profi tulajdonlás kérdése
A kekva-forma évek alatt kiterjedt a felsőoktatásra, olyannyira, hogy az alapítványi formába átvitt egyetemek a kormányváltásig már a szektor meghatározó részét tették ki. Míg az MCC esetében a törvény az azonnali hatályú felszámolást mondta ki, a működő felsőoktatási intézményeknél maga az alapítványi forma egy évre megmarad, hogy az érintett egyetemek időt kapjanak az átállásra.
Izgalmas kérdés, hogy az átmeneti időben a másfél tucat érintett egyetemen miként végzik el az átalakulás (visszaalakulás) és a folyamatos működés tartalmilag konfliktusos munkáját. Most azonban aktuálisabbak a felsőoktatáson túli alapítványi ügyek. Ezeknél a jogalkotó már döntött, mégpedig roppant gyorsan. A gyorsaságot indokolja a vagyon megőrzésének szempontja, és legalább annyira az EU-s kötelezettségeknek való gyors megfelelés – jó okkal.
Ebből a gyors ügymenetből azonban az is következik, hogy mind az érintett intézményeknek, mind pedig az államnak hirtelen kell alkalmazkodnia a vadonatúj viszonyokhoz. Ezen túlmenően azonban jogos a kérdés, hogy az állam a későbbiekben hogyan fog sáfárkodni azzal a vagyontömeggel, amely „visszanyerte közpénzjellegét”: a kekvák megszüntetésekor az államra száll vissza az államtól valamikor kapott vagyon.
Ez a vagyontömeg igen nagy, és roppant sokféle tevékenységhez anyagi alapjául szolgál.
A kekva-törvény következtében július végére megszűnt a Jövő Nemzedék Földje, a Mol – Új Európa, a Hauszmann, a Közép-európai Oktatási, a Millenáris, a Batthyány Lajos Alapítvány, a Matthias Corvinus Collegium, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, a Makovecz Campus, a Tudás-Tér, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány, a Magyar Kultúráért, valamint a Polgári Művelődésért Oktatási Alapítvány, továbbá az ÉLVONAL Csúcskutatási Alapítvány és a ZalaZONE.
Az átveendő feladatokról és a tulajdonosi jogok gyakorlásáról hozott döntésében a kormány a fő működési körben illetékes szakminisztériumot vagy a Pénzügyminisztériumot nevezte meg az alapítói jogok gyakorlójaként.
Fotó: Klasszis Média
Első szakaszban ez így logikus. Ám ez felvet egy általános kérdést, túlmutatóan az immár csak valamikori kekvák ügyén: az államhoz visszatérő közfeladat-ellátó szervezeteknek és a hozzájuk tartozó aktíváknak hol van a legalkalmasabb helyük?
Tiszta szakmai profil és csekély anyagi eszközök esetében a folytatandó tevékenység továbbviteléhez logikusan adódik a szakminisztérium. Ám mi van akkor, ha a közfeladat elvégzése erős gazdasági, üzleti vonatkozású? Ha nagy vagyontömeget mozgatott a volt kekva, és most új tulajdonoshoz kerül a nagy aktívaállománnyal járó felelősség, lehetőség?
A kormánydöntés logikája az, hogy a témakör szerinti szakminisztérium a „gazda”. Azonban a nemzetközi tapasztalat és az 1990-es évek elejének hazai gyakorlata alapján adódna más, sok előnnyel járó megoldás is. Olyan, amelynél a szaktárca gyakorolja a szakmai felügyeletet, ám nem feltétlenül a tulajdonosi jogokat.
Különösen a piacképes tevékenységet végző, vállalatszerű szervezetek esetében lenne jobb az ágazati felügyelő hatóságtól való távolságtartás (vagy az, hogy „kínai fal” válassza el a tárcán belül a regulátori és a tulajdonosi jogokat gyakorló szakterületeket, ha ez egyáltalán lehetséges).
A visszaszerzés már megy – de ki lesz a jó gazda?
Ha az államhoz visszakerülő, volt kekva-vagyon jelentős, akkor nyilván felmerül a kérdés: nem lenne-e jobb egy professzionális vagyonkezelő?
De hol találunk ilyet? Hagyományosan a Pénzügyminisztérium tölti be az állami vagyon megtestesítőjének szerepét. Ez a helyzet például az MNB mint százszázalékosan állami tulajdonú intézmény esetében is. Ám a volt kekva-vagyon tényleges működtetése, különösen az üzleti vonatkozású, sokféle tevékenység mégis más lapra tartozik.
Az 1990-es rendszerváltó kormányzaton belül változó név alatt és módosuló tartalommal működött állami vagyonkezelő és privatizációs szervezet (ÁVÜ, ÁPV Rt.). Ilyen jelenleg nem létezik.
Hivatalból nem lesz profi vagyonkezelő
Talán a vagyon visszaszerzésével megbízott új intézmény idővel képessé válhatna az üzleti jellegű, tartós vagyonkezelésre, vagy szükség esetén a vagyonértékesítésre?
Jelenleg nem így néz ki a helyzet. A mai átmeneti időszakban a társadalom és a politikai elit figyelme leginkább a közvagyon visszaszerzésére irányul, és kevésbé a működtetésre. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról szóló törvény az újonnan létrehozott szerv számára valóban a különféle módon kisíbolt állami vagyon visszaszerzését nevezi meg első helyen, majd a közvagyon védelmét nevesíti alapfeladatként. Vagyonnal való gazdálkodás, vagyongyarapítás vagy esetleg vagyonértékesítés ez idáig fel sem merült.
Ami a vagyonvédelmi teendőket illeti, a hivatalról szóló törvény 2. §-a szerint a feladat:
„c) a közvagyonnal való gazdálkodással összefüggő kockázatok feltárása, elemzése és értékelése,
d) a közvagyonnal való jogellenes gazdálkodással összefüggő kockázat felmerülése esetén a közvagyon védelméhez szükséges intézkedések megtétele”.
A közvagyon védelme kapcsán a normaszöveg megemlíti, hogy az állam nevében a közpénzügyi elnökhelyettes jár el vagyonvédelmi felügyeleti jogkörben: „áttekinti a közvagyonvédelmi felügyelet alá vont gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetét, figyelemmel kíséri a működését, és szükség esetén, a közvagyonvédelmi felügyeletet elrendelő hatósági határozat keretei között közvagyonvédelmi felügyeleti intézkedést tehet.”
Ezek a megfogalmazások nem adnak pontos eligazítást arról, hogy mi az új szervezet szerepe olyan esetekben, amikor már nem a jogszerűtlenül kivitt állami vagyon visszaszerzéséről vagy a törvénytelenségek megakadályozásáról van szó, hanem a legkülönfélébb vagyonokkal való gazdálkodásról.
A Hajógyári-szigettől a zalaegerszegi tesztpályáig: út a magánszektor felé?
És valóban igen sokféle, korábban összeharácsolt aktíva került ki a kekva-világba: a már említetteken túl a Hajógyári-sziget, a Thália Színház, a Terror Háza, az OPNI volt épülete Budán, négy erdélyi szálloda, tokaji borászat és a mezőhegyesi ménesbirtok.
Fotó: Klasszis Média
A lista ennél sokkal hosszabb, és pontosan az a hivatal egyik fontos teendője, hogy felderítse és tisztázza az állami aktívák hollétét, valamint a visszakerülésük módját. A következő szakasz pedig – indokolt esetben és a változó viszonyokat is figyelembe véve – a vagyonnal való gazdálkodás, vagy a szabályozott tulajdonosváltás előkészítése és menedzselése lesz.
Ez pedig az eddigi kekvák némelyikénél viszonylag egyszerű: az alapítványba kiszervezett egyetemek visszakerülnek az állami felsőoktatás rendszerébe. Más esetekben viszont a magánszektorba való visszavezetés a logikus lépés, megint más körülmények között az államszervezet önkormányzati alrendszere adódna megfelelő folytatásnak. Ezek azonban az időigényt és a szakmai hátteret tekintve igen eltérő esetek.
Megint más a helyzet az Élvonal Alapítvány vagy az Áder Jánoshoz kötődő Kék Bolygó Alapítvány tevékenységének folytatásával. Vagy itt van a választások előtti hónapokban létrehozott ZalaZONE alapítvány: a Palkovics László volt miniszter, majd egykori kormánybiztos által elnökölt szervezet volt a zalaegerszegi járműipari tesztpálya tulajdonosa.
Ilyen és hasonló vagyoni ügyekben az absztrakt állam tulajdonosi funkcióit sokféle módon lehet ellátni. A tárcánkénti tulajdonlás sok esetben nem ígérkezik távlatos megoldásnak. Egy új szervezet kellene? A vagyoni hatóságból válhat professzionális vagyonkezelő? Ma még korai azt találgatni, hogy miként működik majd, és kiknek az irányítása alatt áll az új hivatal. Lehet, hogy új formát kell találni a sokféle profilú, indokoltságú és különféle életképességű közérdekű tevékenység tulajdonlásához.
Az MCC konkrét esetében láthattuk, miként keveredett a felsőoktatási képzést kiegészítő magánoktatási tevékenység (szakkollégium, szakmai programok sora) az attól roppant mód különböző üzleti vagy félüzleti profillal (fesztiválszervezés, médiatulajdon, könyvkiadás), valamint a félkormányzati aktivitással (nemzetközi lobbizás, külhoni oktatási intézmények fenntartása). Ez csak egyike a számos kekva-ügynek; éppen ezért jó lenne már most dolgozni a következő szakasz kormányzati teendőin.
