A minisztérium MTI-nek megküldött közleménye azt írja, befejeződött a vizsgálata Ruszin-Szendi NATO-tárgyalásokon való megnyilvánulásairól, és készek nyilvánosságra hozni a jelentést. Épp aznap jelentették ezt be, hogy Magyar Péter Facebook-oldalán kitette azt a hangfelvételt, ahol Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter két évvel ezelőtt arról beszél, hogy a békepárti offenzíva helyett a háború felé vezető út nulladik pontját kezdi el a honvédség.
Erről egyébként még ezt megelőzően az Index írt cikket, hogy a Honvédelmi Minisztérium feltárta a „kettős kommunikációt”.
„Megállapítottuk, hogy az akkor a kormány békepárti álláspontját képviselni hivatott Ruszin-Szendi Romulusz a hivatalos tárgyalásokon szisztematikusan eltért a magyar kormány hivatalos, háborúellenes álláspontjától, és Ukrajna-barát narratívát képviselt. A jelentései, amelyeket az ülések után készített, valótlan állításokat is tartalmaztak, ezzel félrevezette a feletteseit és a kormányt” – írják.
Fotó: MTI/Mészáros János
A minisztérium azt is írja, a korábbi vezérkarfőnöknek az olyan kijelentései, mint a „Slava Ukraini” (Dicsőség Ukrajnának) a hivatalos magyar semlegességi politikával élesen szembemegy.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón arról beszélt, a volt vezérkari főnök túllépett a jogkörein, miközben a jelentéseiben úgy tett, mintha ez nem történt volna meg. A miniszter azt mondta, megfelel a valóságnak, hogy az altábornagy „Slava Ukraini” felkiáltással fejezte be beszédeit. Gulyás szerint ez súlyosabb úgy, mint hogy valaki a saját zsírját szívatja le a Honvédkórházban.
A Kormányinfón az RTL kérdésére, miszerint miért baj, hogy Ruszin-Szendi Romulusz a „Slava Ukraini” mondatot is elmondta a NATO ülésein, Gulyás Gergely szerint az volt a baj, hogy nem képviselte azt az álláspontot, amivel megbízták, például hogy Magyarország nem vesz részt a fegyverszállításokban.