A 12 lehet a mágikus száma a Tisza Pártnak, a Magyar-kormánynak. Az kis hazánkban – mondhatni – teljesen természetes, hogy egy választási (vagy bármilyen más politikai) kampányban az 1848-as hőseink mintájára 12 pontban foglalódnak össze a követelések. A történelemkönyvekbe viszont már bizonyára az is bekerül majd, hogy április 12-én aratta a rendszerváltás utáni legnagyobb arányú választási győzelmet a Tisza Párt, amely által az új kormány május 12-én le is tette a hivatali esküt – még ha ezek az egybeesések véletlenek is, a naptárnak köszönhetőek.
Az azonban nem, hogy
az 1990 óta íródó hazai történelemben még soha nem alakult meg ilyen gyorsan, mindössze harminc nap, azaz kerek egy hónap alatt az új kormány.
Persze nagyon is volt oka a sietségnek. Bár én sokáig költői túlzásnak, kampányfogásnak tartottam a kormányváltás helyett rendszerváltásnak nevezni a tizenhat éven át regnált Orbán-kabinet megbuktatását, maguk a „történelmi vesztesek” tesznek azóta arról, hogy ez valóban a rendszer, vagyis a ténykedése miatt hamar szitokszóvá vált NER leváltását jelentse. Hiszen már a vereségük első napjaiban sorra fedték fel az addig meg nem szólalt, de hirtelen bátorrá vált pártkatonák a nem egy esetben törvénytelennek tekinthető módszereket, s a ruhatépkedés, a hamuk fejre szórása azóta is tart.
Ezek a megvilágosodások is adhatnak muníciót a Magyar-kormánynak. De leginkább az, amit az átadás-átvétel során az új seprők találtak, illetve nem találtak. Sorra esnek ki ugyanis a csontvázak és derül ki, mennyire üres az államkassza, milyen hatalmas pénzeket szórtak ki a távozók az utolsó napjaikban – alapvetően maguknak, illetve a holdudvarukba tartozó „nagyvállalkozóknak”.
Hogy ezek, valamint a NER-es meggazdagodások – finoman szólva – mennyire lépték át a törvényesség határát? Nos, érezhetően ennek kiderítésén gőzerővel dolgozik az új kormány. Börtönbe még nem került senki, de nem is kerülhetett, hiszen a büntetőeljárások kezdeményezése, a nyomozás, a vádemelés azért még a nyilvánvalónak tűnő esetekben is időt vesz igénybe. S azzal az elszámoltatásban időnként türelmetlennek, a parlamentben túl agresszívnek tűnő Magyar Péter is tisztában van, hogy mindent csak jogszerűen lehet megtenni, nem kvázi rögtönítélő bíráskodás keretében.
Sulyok Tamás esete bizonyítja, mennyire nehéz érvényesíteni azt a számomra (is) teljesen egyértelmű elvárást, hogy az Orbán-kormány és a NER minden lépéséhez asszisztáló „köztársasági elnöknek” le kell lépnie a színről.
Ennél sokkal egyszerűbbnek tűnik – de azért ez sem annyira alapvető – a különböző állami pozíciókba ejtőernyőzött NER-es káderek leváltása. Bár ezek a fejcserék mintha ezekben a napokban felgyorsultak volna.
A Tiszára szavazók egyelőre türelmesek, sőt a kormánypártot támogatók aránya még növekszik is – bár ez egy választás után így szokott lenni. Magyar Péterék népszerűségének további növekedésében nagy szerepet játszhat, hogy az Orbán-kormány ámokfutása miatt négy éve vegetáló gazdaság számára a legfontosabb vállalásukat, az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést már teljesítették.
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
S a héten már be is nyújtotta az új kormány az átfogó törvénycsomagot arról, hogyan kívánja teljesíteni a jogállamisági és korrupcióellenes vállalásokat. Például gyökeresen átalakítja a vagyonnyilatkozati rendszert, jelentősen bővíti a nyilatkozattételre kötelezettek körét, és az Integritás Hatóságot teszi meg az ellenőrzés központi szereplőjévé – a mulasztás vagy a hamis nyilatkozat akár szabadságvesztéssel is járhat. Emellett erősítik a közbeszerzések átláthatóságát, fokozzák a közpénzfelhasználás nyilvánosságát, és szélesítik a pénzmosás elleni szabályozás hatókörét. Két lépcsőben megszüntetik a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat (kekvákat) – nesze neked egyetemi modellváltás.
A többi kampányígéret teljesítése nem lesz könnyű. Ez derül ki például azon szakértőknek az 1 milliárd forint feletti vagyonokra kivetendő 1 százalékos adóról alkotott véleményéből, akik amúgy a kormány törekvéseivel szimpatizálnak.
Közülük Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, kockázatitőke-befektető, az O3 Partners elnöke lapcsoportunk keddi konferenciáján osztotta meg az észrevételeit, amelyekről a Privátbankár számolt be.
Az euróbevezetés kilátásba helyezése szintén régi vágya a piacgazdasági körülményeket óhajtó hazai szereplőknek – más kérdés, hogy a pénzügyminiszter által megjelölt 2030-as, a mostani kormányzati ciklus végére belőtt céldátum mennyire reális. Különösen annak inflációs kritériumának teljesítése olyan körülmények között, amikor a geopolitikai konfliktusok – a már az I. világháborúnál is hosszabb orosz-ukrán mellett a február végén kitört iráni-izraeli (amerikai) – olyan inflációs nyomást fejt ki a világra, hogy a nagy jegybankok közül az Európai Központi Bank a héten már kamatemelésre kényszerült, az amerikai Fed pedig alighanem feladhatja a kamatcsökkentési terveit, még ha a most hivatalba lépett új vezetőjétől, Kevin Warshtól ezt is várja el az őt jelölő Donald Trump.
És akkor még nem említettük a romokban heverő költségvetést, aminek idei változatának rendbetételét nyár végére ígérte Kármán András pénzügyminiszter, a 2027-es tervezetet meg októberre.
Szóval sok a dolog és kevés az idő. Ezért sem megy a parlament az idén szabadságra. Amin vélhetően az ellenzék tagjai akadnak ki a leginkább – hohó: annyi évnyi kézivezérlés, rendeleti kormányzás után végre működik a törvényhozás...
És ez így van jól.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
