7p

Mielőtt olimpiát rendeznénk, legalább az itt élők számára fejleszteni kellene az alapvető közszolgáltatásokat. És ha Budapest visszatérően a csőd széléről táncol vissza, a város stabilitását pedig néhány ezer palackgyűjtögető képes felborítani, akkor egyértelműen nem áll készen egy ekkora rendezvény megszervezésére. Ráadásul szálláshely sincs elég, és a stadionjaink is kicsik. Ezek jutottak eszembe a hét eseményeiről.

Mi a közös a Budapest által megpályázott olimpiában és a NOlimpia-kampányban? Elsőre furcsának tűnhet a kérdés, hiszen utóbbi éppen az előbbi ellenében jött létre, de a válasz nagyon egyszerű.

Mindkettőtől három hónap híján tíz évre vagyunk.

Budapest – és az ország – vezetésének ugyanannyi ideje van felkészülni a világ legösszetettebb sporteseményének rendezésére, mint amennyi az ellene irányuló aláírásgyűjtés óta eltelt. Nem volt ez olyan rég: akkoriban adták a budapesti vizes világbajnokság szervezői a Water Willy (vízifütyi) nevet az egyik kabalafigurának, az érdeklődők pedig a rendezvény helyett valami egészen másról kaphattak információt a keresési találatok között.

Tíz éve még Csepelen laktam, ahol különösen forró téma volt az olimpia a minden évben három évvel későbbre beígért Diákváros építése miatt. Annyira nem voltam fiatal és idealista, hogy elhiggyem, a projekt építése tíz éven belül elkezdődik, de arról nap mint nap ábrándoztam, hogy addigra talán lecserélik a muzeális HÉV-szerelvényeket. Lehetségesnek tartottam, hogy elkezdődik egy új metróvonal vagy a Galvani híd építése, ami összekötné a szigetet Budával. 

A Medián felmérése szerint a magyarok most azt tartják lehetségesnek, hogy Budapest újabb tíz év múlva otthont adjon az olimpiának. Az esemény iránti lelkesedés érthető: az ötlet Orbán Viktor álma helyett közös nemzeti sikerként keretezve számomra is könnyebben fogyasztható. A legtöbben már Water Willyt is elfelejtették (Bol-Dogra emlékszik még valaki?), a korszellemet ma egészen más határozza meg.

Például az, hogy a Főpolgármesteri Hivatal rendszeresen közli, Budapest csődközeli helyzetben van, és a katasztrófát legutóbb 120 milliárd forintos állami segítséggel sikerült elkerülni. Vagy az, hogy a főváros nem tud mit kezdeni néhány ezer palackgyűjtögetővel – de örömmel vállalkozna 15 ezer sportoló és több százezer látogató egyidejű fogadására.

Ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hamarosan öt városra szűkülő listájára Budapest is bejut, akkor a szervezet tagjai a magyar fővárosba látogatnak 2028-ban. Egyetértek azzal az iránnyal – ami már Párizs kiválasztásánál is látszott – , hogy a lehető legkevesebb új létesítmény épüljön, és a már meglévő infrastruktúrát használjuk az olimpiához, de Budapest erre az eseményre közel sincs felkészülve.

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter világossá tette, hogy ebben a kormányzati ciklusban egyáltalán nem tudnak költeni az olimpiára. Karácsony Gergely főpolgármester ezt tudomásul vette, sőt, stadionstopot hirdetett. A szó hangzatos, de az olimpia szempontjából fennáll egy probléma, amire az elmúlt tizenhat évben szinte senki nem gondolt:

túl kicsik a stadionjaink.

Az olimpiai atlétikai stadionokban jellemzően 60-80 ezer ember fér el, a 67 ezer fős Puskás Arénában viszont nincs atlétikai pálya. Az atlétikai stadionunk mindössze 15 ezer embert képes befogadni, amit a világbajnokság idejére átmeneti lelátókkal bővítettek 36 ezerre. Hiába tervezik bevonni a vidéki helyszíneket, a debreceni Nagyerdei Stadion és a Diósgyőr miskolci stadionja is túl kicsi olimpiai labdarúgó-mérkőzésekhez. Emiatt már az előzetes tervekben is a bécsi Ernst Happel Stadion részvételére számítanak a szervezők, sőt még Pozsonyba vagy Dunaszerdahelyre is kiszerveznék a focimeccseket.

Csak a Puskás Aréna tud befogadni elég embert, ott viszont nincs atlétikai pálya
Csak a Puskás Aréna tud befogadni elég embert, ott viszont nincs atlétikai pálya
Fotó: MTI / KKBK

Hasonló a vizes sportok és a néhány ezer főre tervezett Duna Aréna esete. Nem biztos, hogy a NOB számára csalogató tényező a jövő nyáron esedékes vizes világbajnokság, amelyet nagyrészt az MVM Dome-ban felállított pop-up medencében tartanak majd. A Duna Aréna befogadóképessége ugyanis töredéke a Népliget melletti csarnokénak. Kérdés az is, hogy ha már a Kékszalag vitorlásverseny útvonalát is újra kellett tervezni, akkor az olimpiai futamokra megfelelő lesz-e a Balaton vízállása.

A Bajnokok Ligája-döntőt csodával határos módon fennakadás nélkül menedzselő budapesti repülőtér kapacitása sem elegendő ekkora tömeg fogadására. Ugyan az előző kormány ígérete szerint a repülőtéri vasút elkészülhet az olimpiáig, legalább még egy terminált meg kellene nyitni ahhoz, hogy az érkezők és a távozók elférjenek. Az eddig megjelent tervekben ezért szerepel a pozsonyi és a bécsi repülőtér „részleges” bevonása, illetve néhány sportág versenyszámait is a szomszédos országokba szerveznék ki.

Az érkezőket még el lehet osztani két másik főváros bevonásával, a szálláshelyeket viszont célszerű lenne Budapestre összpontosítani. Egy olimpia résztvevői és nézői több tízezer szálláshelyet igényelnek, jelenleg viszont az egész országban alig 60 ezer szállodai szoba található.

A szálláshely-kapacitás mennyiségi és minőségi fejlesztése még a hajléktalan-ellátásban sem sikerül,

nemhogy magasabb szinten, az országban 46 ezer kollégiumi férőhely jut 329 ezer egyetemi hallgatóra. A mínuszos dunai vízállás és a következő évtized várható klímaváltozása mellett szállodahajókkal tervezni pedig kockázatos lenne, erre a kérdésre tehát egyelőre nincs megfelelő megoldás. 

Mielőtt olimpiát rendeznénk Budapesten, nem ártana az alapvető közszolgáltatásokat legalább az itt élők számára fejleszteni, például az egészségügyet, a rendvédelmet vagy a tömegközlekedést. A magyar kórházak műtőibe heteken keresztül gond nélkül be tudott jutni egy 18 éves srác, még injekciókat is beadhatott a betegeknek anélkül, hogy ez bárkinek feltűnt volna. A rendőrhiány mindenki számára egyértelmű, aki végigsétál a tervezett olimpiai helyszíneken, például a Puskás Aréna környékén vagy a Népligetben. A terrorelhárítás nagyobb rendezvényeken pedig annyira hatékony, hogy

a márciusi CPAC-konferenciára egy félőrült egyszerűen bemászott,

és csak akkor kapták el a rendezvény közepén, amikor kiposztolt egy videót a közösségi oldalára. A Budapest-Belgrád vasútvonalon továbbra sem lehet utazni, és a magyar szakaszon később is lassabban fognak közlekedni a vonatok, mint a határ szerbiai oldalán.

Ha Budapestet beválasztja a NOB az öt ígéretes város közé, a jövő év második felében népszavazás jöhet az olimpia rendezéséről. Tíz éve még hittem abban, hogy egy ekkora rendezvény kikényszeríthet régóta halogatott beruházásokat, vagy legalább esély nyílik arra, hogy végre ne a kattogó, csattogó, döcögő HÉV-ekkel járjak dolgozni. A lelkem mélyén ma is jó érzéssel tölt el egy budapesti olimpia, de az elmúlt tíz évből kiindulva ez a város egyértelműen nem áll készen egy ekkora esemény megszervezésére.

Ha mégis a magyar főváros nyeri el a rendezés jogát, és állványokat, ütvefúrókat, légkalapácsokat kell kerülgetnem a Népligetnél vagy Óbudán, nem fogok panaszkodni. Szurkolni fogok, mert ekkor lenne szükség igazán a szurkolásra. Meg a kabalaállat kiválasztásánál.

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!