Várhatóan péntek délután elkezdődik a nyolcvanméteres bárkák irányított elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök a Facebook-oldalán pénteken.
Magyar Péter az építési terület mellett készített videóban azt mondta, elhelyezték a nyolc méter mélyre lefúrt cölöpök mindegyikét, amelyekhez mintegy négy centiméter vastag acélsodronyokkal fogják rögzíteni a bárkákat.
Várhatóan még péntek késő délután megkezdődik a két, nyolcvan méter hosszúságú bárka irányított süllyesztése a dunai vízszint emelése érdekében – közölte a kormányfő, hozzátéve: megfeszített tempóban, a nap 24 órájában folyik a munka a honvédség, ipari búvárok, a vízügyesek, vállalkozók és a védelmi hivatal munkatársainak részvételével.
Fotó: Magyar Péter/Facebook
A miniszterelnök kitért arra, szombaton 10 órára meghívta Paksra az országgyűlési pártok elnökeit, hogy a helyszínen ismertesse velük ezt az évtizedek óta nem látott méretű dunai építkezést, de a Fidesz és a Mi Hazánk elnöke nyaralásra és egyéb okokra hivatkozva azonban visszautasította a meghívást.
A kormányfő hangsúlyozta, egy ilyen rendkívüli helyzetben teljes nemzeti összefogásra van szükség mindenféle pártpolitikai nézetkülönbségre tekintet nélkül.
Magyar Péter szerint Orbán Viktor „a hallgatásával és távolmaradásával végképp kiírta magát a politikai élet releváns szereplői közül.”
A kormányfő köszönetet mondott a vízügyi szakemberek, a honvédség és minden közreműködő munkájáért. Közölte, már több mint száz vállalkozástól és civiltől érkezett felajánlás, a munka folytatódik; végül 145 ezer köbméter követ építenek be a fenékküszöbbe, elkészül az ideiglenes, majd a végleges megoldás is, amely megemeli a Duna vízszintjét, és biztosítja a paksi atomerőmű működését.

