2p

Momentumos képviselők szerint egy teherautó el akarta ütni őket és a vele együtt tiltakozókat a Magyar Rádió épületénél.

Durva jelenetek zajlottak hétfő reggel a Magyar Rádió volt épületeinél, amelyek bontását a Pázmány Péter Katolikus Egyetem campusának építése miatt kezdték meg.

A lépés ellen Pikó András VIII. kerületi polgármester is tiltakozott, Tompos Márton és Gelencsér Ferenc momentumos képviselők pedig a helyszínen próbálták megakadályozni a bontás megkezdését.

" A kormány bármiféle egyeztetés, szakmai vélemény vagy a helyiek megkérdezése nélkül akarja elbontani Budapest közepén a rádió volt épületét. A jelenlegi tervek szerint 8 percenként kellene itt egy kamionnak elhaladnia. Ezt, természetesen, sem a helyiek, sem a polgármester nem akarja, ezért vagyunk itt ma reggel"

- fogalmazott Tompos Márton, aki szerint műemlékvédelmi szempontból is aggályos a Lázár János minisztériuma által támogatott projekt.

A tiltakozás során történt, hogy egy teherautó az elé álló tiltakozókat is maga előtt tolva próbált behajtani az építési területre, heves szóváltás is kialakult. A történtekről készült videót Gelencsér a következő kommentárral rakta ki Facebook-oldalára:

"Egy pár dolgon már túl vagyok, amióta politikával foglalkozom. Megfenyegettek, lökdöstek. Fújtak le könnygázzal, csavarta ki a kezem rendőr, amiben a képviselői igazolványomat adtam át neki.
Nos, ma el akart ütni egy kamion minket, amiért a Magyar Rádió épületét akarjuk megvédeni, ami történelmi örökségünk része.
Mi lesz a következő?"

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!