4p

Az egykori Fudan Alapítvány átnevezéséből született Tudás-Tér Alapítvány tulajdonába került ingatlanokon épülő kollégiumok tervezése helyett még csak a területek komplex üzemeltetési szolgáltatásaira írták ki a pályázatot. Csúsznak a beruházások.   

Tavaly októberben nevezték át a Fudan Alapítványt Tudás-Tér Alapítvánnyá. A Tudás-Tér Alapítvány közfeladata „a Diákváros kollégiumfejlesztési program egyetemi együttműködés keretében való megvalósítása, a kollégiumfejlesztés és diákjóléti szolgáltatások fejlesztése” lesz. A javaslat szerint fővárosi, IX. kerületi ingatlanokat is kap majd az Alapítvány. Sőt, Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz elnöke, fővárosi közgyűlési frakcióvezetője novemberben jelentette be, hogy 12 ezer kollégiumi férőhellyel épül Diákváros Budapesten.

Az ingatlanok azóta valóban a Tudás-Tér Alapítvány tulajdonába kerültek, erről árulkodik a tavalyi beszámoló is, miszerint a 178 271 négyzetméter összalapterületű ingatlankomplexum 12,7 milliárd forint értékben vándorolt át a szervezethez.

Nevezetesen ezekről a IX. kerületi ingatlanokról van szó:

  • 38086/13 hrsz kivett telephely: 93 266 000 forint értékben – az ingatlanon (a tulajdoni lapon egyébként nem feltüntetett) – 4 darab felépítmény található. A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság egykori, jelenleg használaton kívüli irodaépületére, raktáraira az őrzés-védelmi feladatoknak ki kell terjednie
  • 38086/49 hrsz beépítetlen terület: 1 404 000 forint értékben – az ingatlanon (a tulajdoni lapon egyébként nem feltüntetett) antenna/adótorony található
  • 38086/50 Hrsz kivett gazdasági épület, udvar: 1 119 320 forint értékben
  • 38086/50 Hrsz telek: 8 626 620 forint értékben
  • 38086/56 hrsz kivett beépítetlen terület: 1 461 000 forint értékben – ez a műemlékvédelem alatt álló „Nagyvásártelep” elnevezésű, használaton kívül álló csarnokból és irodaépületből álló ingatlanegyüttes.

A „Nagyvásártelep egykori épülete is a Tudás-Tér Alapítványé
A „Nagyvásártelep egykori épülete is a Tudás-Tér Alapítványé
Fotó: NNK

Varga-Bajusz Veronika, a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára, egyben az alapítvány vezetője az átnevezés után tavaly azt mondta, hogy az először állami, majd az alapítvány tulajdonába kerülő ingatlanok helyzete a tervek szerint 2025 elején rendeződik, majd kiírják a nemzetközi pályázatot a tervezési feladatokra.

Ehelyett az alapítvány az ingatlanokra komplex üzemeltetési szolgáltatás nyújtására (őrzés-védelem, zöldfelület karbantartás, gondnokolás) írt ki közbeszerzést egy éves időtartamra.

Ám a pályázat eredménytelen lett. Hiába hirdetett a Tudás-Tér Alapítvány 2025. június 23-ára bejárást az érdeklődőknek, a megadott határidőig nem nyújtottak be legalább két ajánlatot, mindössze az ESG Holding Zrt. élt a pályázati lehetőséggel.

Lapunk írta meg, hogy az állami és fővárosi közbeszerzéseken is taroló vagyonvédelmi cégnek egyébként már nem a Pintér Sándor köreihez tartozó Tasnádi László a tulajdonosa, amiről itt írtunk:

Kérdeztük az alapítványt, hogy a tervezési közbeszerzés kiírása mikorra várható, amint érkezik válasz, frissítjük cikkünket.

A Fudan alapítvány még az átnevezése előtt szépen megforgatta az államtól kapott vagyont. Ugyanis 2022-ben a kamatbevétele még csak 358 millió volt, 2023-ban azonban már 999,9 millió forintja származott belőle, 2024-ben pedig 635,3 millió forintjuk származott ebből (csak tippelni tudunk: az emelkedés nagy része az inflációkövető állampapírok tavaly kilőtt kamataiból jöhetett össze – a szerk.). A régi-új alapítvány saját tőkéje 2022-ben 6,6 milliárd forint volt, ami 2023-ra 7,5 milliárdra hízott, ezt tartották 2024-ben is. Adózott eredménye 2022-ről 2023-ra 134 millióról 850 millióra duzzadt, míg tavaly mindössze 195 millió forint lett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!