A Tisza Párt vezetője Pintér Bencével, az észak-dunántúli megyeszékhely polgármesterével tárgyalt. Nem tartottak közös sajtótájékoztatót, külön távoztak, illetve válaszoltak a sajtó kérdéseire. A találkozó után a Tisza Párt elnöke elmondta: a városvezető, illetve Kósa Roland alpolgármester kezdeményezték a találkozót. Ennek témája volt egyebek közt „az önkormányzati hatáskörök visszaadása, megváltoztatása, bővítése”, illetve a szolidaritási hozzájárulás, az iparűzési adó mértékének a csökkentése, amelyet Pintér Bence vetett fel – számol be az eseményről a 24.hu.
Fotó: Facebook/Magyar Péter
Magyar Péter hangsúlyozta: kormányra kerülésük után szeretnének hatásköröket, illetve forrásokat is visszaadni az önkormányzatoknak. Konkrétan említette az építéshatósági jogkört. Valamint Pintér Bence javaslata szerint az éves iparűzési adóbevétel 15 százalékában kellene maximálni a szolidaritási adóval történő, önkormányzatoktól való elvonásokat, ami most Győr esetében 30 százalék. Magyar Péter azt mondta, várja az erre vonatkozó konkrét javaslatukat, s a költségvetés akkori helyzetének ismeretében tudnak erről dönteni.
„Nem fogok spoilerezni, mert már csak egy-két nap, és ki fog derülni” – válaszolta a Tisza elnöke 24.hu azon kérdésére, hogy együttműködnek e a győri polgármester által alapított Tiszta Szívvel a Városért egyesülettel, (TSZV) illetve a győri közgyűlésben kisebbségi frakcióval jelen lévő TSZV politikusai közül lehet-e valaki Tisza-jelölt.
Pintér Bence a későbbi sajtótájékoztatóján elmondta: Kósa Roland alpolgármester, illetve Tóth Péter polgármesteri kabinetfőnök is adtak be a Tiszához jelöltpályázatot.
