2p

Nem kommentálnak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyelőre nem kommentálja a „közélet átláthatóságáról” szóló törvénymódosítást, és nem válaszolt arra sem, hogy valóban más szervezethez irányítanák-e a már felajánlott személyi jövedelemadók 1 százalékát. A Telex kérdésére azt közölték, csak kihirdetett jogszabályokról adhatnak tájékoztatást.

A törvényjavaslatot Halász János fideszes képviselő nyújtotta be május 14-én. A tervezet értelmében a Szuverenitásvédelmi Hivatal jegyzékbe veheti azokat a szervezeteket, amelyek szerintük külföldről finanszírozottak és veszélyeztetik Magyarország szuverenitását. Ezek a szervezetek nem gyűjthetnek adó 1 százalékot, és minden támogatásról írásos nyilatkozatot kell kérniük a forrásról, legyen az bármilyen – akár uniós pályázat is. A vezetőiknek vagyonnyilatkozatot kell tenniük, és kiemelt közszereplőkké válnak.

A Fidesz már a törvény elfogadása előtt továbblépett: már az idei, eddig felajánlott 1 százalékokat is megvonná az érintett szervezetektől, és az összegeket egy új, januárban létrehozott állami alapítványnál helyezné el: a Batthyány-Strattmann László Alapítványnál. Ez az alapítvány méltányossági gyógyszertámogatásokkal foglalkozik, de a döntésről az adózók nem rendelkezhetnek újra.

Kedden a parlament igazságügyi bizottságában a fideszes képviselők vita nélkül megszavazták a szigorítást. Az ellenzék szerint ez visszamenőleges hatályú jogszabály, amit a Fidesz tagadott. Mint mondták, céljuk csak a külföldi befolyás megfékezése és az átláthatóság. Banki szereplők eközben jelezték: a törvény a gyakorlatban végrehajthatatlan.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!