Ma ismét Kormányinfó volt, amit ezúttal is Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterés Vitályos Eszter kormányszóvivő tartott.
Az eseményen szóba kerültek a hétvégi EP- és önkormányzati választás eredményei, a Karácsony-Vitézy csata és a szavazat-újraszámlálás, a Budapest Airport állam általi megvásárlása és még sok minden más. Percről percre beszámolónkat alább olvashatja vissza.
Hamarosan kezdünk!
Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Már csak néhány perc van a Kormányinfóig, az M1-en egyelőre Orbán Viktor beszél a háborúról és békéről. Mindenesetre készítsék be a popcornt, hamarosan kezdünk!
Megint Orbán Viktor
Az M1-en ismét Orbán Viktor a téma, aki természetesen most sem akar háborút, és semmilyen módon sem akar részt venni az orosz-ukrán háborúban. Ezt a NATO-főtitkárnak, Jens Stoltenbergnek is elmondta. Aki azt mondta erre, hogy oké.
Indul a Kormányinfó!
Tegnap ülésezett a kormány, mondja Vitályos Eszter. Mindjárt elmondják a döntéseket. Előtte köszöntötték a védőnőket.
A kormánypárt elégedett
Gulyás Gergely megköszöni a részvételt mindenkinek, de különösen azoknak, akik a kormánypártra szavaztak. Szerinte a választás eredménye megerősítette a kormányt, soha ennyi szavazatot nem kapott a Fidesz EP-választáson. Arról nem beszélt, hogy százalékosan most érték el a leggyengébb eredményt.
Nem a háborúra
Gulyás Gergely azt is elmondta, hogy Orbán Viktor találkozott Jens Stoltenbeggel, és neki is elmondta, hogy semmilyen módon nem akar résztvenni az ukrajnai háborúban. Stoltenberg ezt elfogadta.
Rákosi-korszakot emleget Gulyás Gergely
Gulyás Gergely felháborítónak, igazságtalannak és elfogadhatatlannak tartja, hogy az EU-bíróság 200 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte Magyarországot az uniós bevándorlási politika megsértése miatt. Szerinte az ítélet a Rákosi-korszakot idézi. A bíróság szerint Magyarország "nem tartja tiszteletben" az uniós jogszabályokat, egyebek között a nemzetközi védelem megadására és a jogellenesen tartózkodó unión kívüli országok állampolgárainak visszatérésére vonatkozó eljárások területén.
Fejlesztések
Vitályos Eszter most arról beszél, hogy milyen oktatási, egészségügyi turisztikai, sport és egyéb fejlesztések történtek a közelmnúltban. A harkányi fürdő például új csúszdákkal bővült, és még sok minden más, is történt sok-sok milliárdból.
Jönnek a kérdések
Indul a kértdés szekció, először a 24.hu-é a szó, amely múltkor nem került sorra.
Nem lesznek egy frakcióban a Tisza Párttal
Gulyás Gergely szerint kizárt, hogy a KDNP-s képviselő egy frakcióban üljön a Tisza Párt képviselőivel a néppárti EP-frakcióban. (A Fidesz már korábban kivált az Európai Néppártból, csak a KDNP-s Hölvényi György maradt a néppárti frakcióban.)
Miért vásárol a kormány irodaházakat?
Az a cél, hogy a kormányzati szervek saját tulajdonú épületekeben legyenek, és ne költsön az állam nagyon sok pénzt bérletre, válaszolja Gulyás Gergely.
Csád
A csádi magyar katonai misszióról egyelőre nincs döntés, mondja Gulyás Gergely.
Mi a véleménye a választások lebonyolításáról?
Hagyományosan magas színvonalú a választások lebonyolítása itthon, válaszolja Gulyás Gergely.
Választási eredmény
Gulyás Gergely most beszél arról, hogy százalékosan kevesebb szavazatot kaptak, mint korábban. Szerinte nehéz évek vannak mögöttük a nemzetközi fejlemények miatt, így ezt nem látja tragédiának. Így is több szavazatot kaptak, mint bármikor korábban EP-választáson.
Uniós elnökség
Versenyképesség, agrárprolitika, kohéziós politika, demográfia. Az unió soros elnökeként, július elsejétől ezzel kíván legfőképp foglalkozni Magyarország, mondja Gulyás Gergely.
Gulyás Gergely cipője
Helyszíni tudósítónk jelenti: Gulyás Gergely most alkalmi cipőben van. Eddig sportcipőben volt. Tehát jobban van már műtétje után.
Választások, elsöprő győzelem
Megyei jogú városokból eggyel többet nyertünk, még ha nagyobb is volt a fluktuáció, mondja a miniszter. A kisebb településeken elsöprő a győzelem, emeli ki. Nem lehet mindig világrekord szerinte.
Nem akar találkozni Weberrel Gulyás Gergely
Mármint Manfred Weberrel, aki holnap tárgyal Magyar Péterrel, a Tisza Párt alelnökével Budapesten. Gulyás Gergely szerint a Néppárt balra tolódik.
324 voks
Ennyivel nyert Karácsony Gergwly Vitézy Dáviddal szemben. Arra számít Gulyás Gergely, hogy a szavazatok újraszámlálása után kiderül az eredmény, és gratulálni kell annak, aki végül nyer. (Jegyzetünket a témában itt olvashatják: Valami nagyon nincs rendben Vitézy Dávid újraszámolási követelésével.)
Radikáljobb frakció
Erősen kérdéses, hogy létrejöhet-e az EP-ben egy "szuverenista" frakció, mondja Gulyás Gergely. Szerinte uniós szinten nagyjából olyan eredmények születtek ebből a szempontból, mint várták.
Háborúpárti Néppárt
Szerinte a Néppárt tagszervezeteinek többsége háborúpárti, és nem keresi az együttműködést a szuverenista erőkkel, inkább a baloldallal és a liberálisokkal tárgyal helyettük.
Ki nyeri a foci Eb-t?
"Ha nem mi, akkor remélem az olaszok", válaszolja Gulyás Gergely.
Reptér és gyorsvasút
Azt szeretnék, ha nagy fejlesztések kezdődnének, aminek a ferihegyi gyorsvasút is része, mondja a miniszter a Budapes Airport megvételével és a kormányzati tervekkel kapcsolatban.
Nem haverkodnak az AfD-vel
Soha fel sem merült, hogy szövetkezzenek a német AfD-vel, mondja Gulyás Gergely.
Izrael
A magyar kormány kitart Izrael mellett, ahogy eddig is, válaszolja. (A gázai háborúval és a magyar állásponttal kapcsolatos aggályokról és dilemmákról laptársunk, a Privátbankár nemrég megkérdezte Szijjártó Pétert, az interjút itt olvashatják.)
Nem terveznek minisztercseréket
Csák János kulturális miniszter esetében sem tervezte, ő döntött a távozásról, mondta.
Szandival mi lesz?
Szentkirályi Alexandra Budapesttel kíván foglalkozni, ő a budapesti Fidesz-elnök, mondja arra a kérdésre, hogy kaphat-e kormányzati funkciót Szentkirályi Alexandra, a Fidesz utolsó pillanatban visszalépett főpolgármester-jelöltje.
No Tisza Párt!
Nem tervezik, hogy együttműködnek a Tisza Párttal a fővárosi közgyűlésben, mondja Gulyás Gergely.
Orbán-Zelenszkij csúcs
Csak a fotósok kedvéért nem találkozik Orbán Viktor Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Nincs értelme találkozni, ha nem tudnak miről megállapodni, mondja Gulyás Gergely.
Ott lesz a foci Eb-n Gulyás Gergely
És boldog lesz, ha továbbjut a magyar csapat. Minden további siker ajándék neki.
Hova ül a Fidesz az EP-ben?
Július elején megalakul az EP, jó lenne addig tisztán látni, mondta Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy melyik frakcióba ül majd be a Fidesz az európai parlamentben.
Elfoglalni Brüsszelt
A kormány szerint el kell foglalni Brüsszelt. Ez sikerült? Szól a kérdés. Megvetettük a lábunkat, beljebb vagyunk, de még egy választás kell az elfoglaláshoz, válaszolja Gulyás Gergely.
Megint reptér
Jó ötlet volt 2015-ben eladni a még meglévő 25 százalékos tulajdonrészt a Budapest Airportban?, szól a kérdés. Rossz ötlet volt korábban, 2005-2006-ban eladni, a 2015-ös eladás már nem változtatott érdemben a helyzeten, illetve a visszavásárlással kapcsolatos kérdésen, mondta Gulyás Gergely.
Meloni is háborúpárti?
Giorgia Meloni olasz kormányfőt, az Olasz Testvérek vezetőjét is háborúpártinak tartja-e a kormány, szól a kérdés. Vannak véleménykülönbségek, ismeri el Gulyás Gergely. Az olasz kormány álláspontja egyértelműen háborúpárti, azt a kormányt pedig az Olasz Testvérek vezetik, mondja. (Az Olasz Testvérek vagy más néven Olaszország Fivérei párt képviselői abban a "szuverenista" frakcióban ülnek az EP-ben, ahol a Fidesz is ülni szeretne.)
Nem vonulunk be Ukrajnába
Ha Ukrajna nyugati részébe bevonul a NATO, márpedig erre nem nyilvános katonai tervek vannak, akkor ebben Magyarország nem vesz részt, emeli ki Gulyás Gergely.
Változik-e a Fidesz kommunikációja?
A lebutított kommunikáció ugyanis a jelek szerint nem sikeredett Magyar Péterrel szemben, szól a kérdés és felvetés. Gulyás Gergely szerint ha valaki intellektuális tartalmat keres ilyen téren, akkor elsősorban kormánypárti interjúkat olvasson. A kampány pedig mindenhol kampány.
A kegyelmi botrány és Balog Zoltán
Nagyra becsüli továbbra is Balog Zoltánt, de egyúttal egyetért vele abban, hogy hibázott a kegyelmi ügyben, mondja Gulyás Gergely.
Drogtanya lesz a XII. kerület?
Gulyás Gergely reméli, hogy nem lesz drogtanya a XII. kerület. Megemlítette, hogy az ott győztes kutyapárti jelölt, Kovács Gergely korábban saját bevallása szerint marihuána-termesztésből élt. Gulyás Gergely csodálkozik azon, hogy meg tudta verni a fideszes jelöltet. Erről laptársunk, a Privátbankár oldalán megjelent egy jegyzet: A Magyar Péter-rejtély és a csaholó kutyák – a választások öt legnagyobb tanulsága.
Mit tesz a forint erősödéséért a kormány?
Három héttel ezelőtt az láttuk, hogy "milyen erős" a forint, tehát hektikus ez a mozgás, mondja Gulyás Gergely. Azzal, hogy az idei évi hiánycsökkentés valóság lesz, és a fiskális és a monetáris politika közötti együttműködés hosszútávú perspektívái is jók, és a gazdasági növekedés beindul, a forint előtt is jó perspektívák nyílhatnak, teszi hozzá. A kérdés arra vonatkozott, hogy egy euróért lassan 400 forintot kell adni, és mit tesz majd ez ellen a kormány.
200 millió eurós bírság
Elolvassák az ítéletet, és megvizsgálják a lehetőségeket. Felháborítónak tartják az ítéletet, mondta Gulyás Gergely azzal kapcsolatban, hogy az EU-bíróság 200 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte Magyarországot az uniós bevándorlási politika megsértése miatt. Arra kitérő választ adott, hogy kifizetik-e a bírságot, illetve kivel fizettetik meg azt.
A Tisza Párt és a néppárti frakció
A KDNP-nek meg kellene akadályoznia a Tisza Párt belépését a néppárti EP-frakcióba, vagy ki kellene lépnie onnan, szól a kérdés Gulyás Gergely egy korábbi válaszára utalva. Csak a véleményemet mondtam, majd a KDNP eldönti, válaszolja Gulyás Gergely.
Nem kevés a 29 százalék
Amíg demokrácia van, nagyon nehéz 50 százalkot megközelítő eredményt kapni. Most a Tisza Párt kapta a legtöbb voksot erllenzéki oldalon, a 29 százalék sem kevés, mondja Gulyás Gergely, a Tisza Párt EP-választási eredményére utalva. (Ami kerekítve valójában 30 százalék.)
Német-magyar tankok mennek Ukrajnába?
A RheinMetall vezérigazgatója arról beszélt, hogy a tankjaik eljuthatnak Ukrajnába, amelyekbe Zalaegerszegen is gyártanak alkatrészeket. Megadja-e a hozzájárulást a szállításhoz a magyar kormányt? Nerm tudja, hogy kell-e magyar engedély, de a magyar kormánynak elővásárlási joga van ezekre a tankokra, válaszolja Gulyás Gergely.
Megint a szuverenisták
A szuverenista erők erősebbek lesznek az EP-ben, mint korábban, de nincsenek többségben, összegzi Gulyás Gergely.
Miért támogatja a Fidesz Vitézyt?
Vitézy Dávid csak jobb lehet, mint Karácsony Gergely, válaszolja Gulyás Gergely. Elismeri, hogy Vitézy programja számos pontban eltér attól, amit ő szeretne.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!