1p

Az ellenzéki győzelem miatti iparűzésiadó-elvonás 7 milliárd forinttól fosztja meg az atomvárost.

Heringes Anita június 9-én 47,96 százalékot szerezve legyőzte a polgármester-választáson a kormánypárti Szabó Pétert. Ezt követően kevesebb mint két hónappal, július 31-én megjelent egy rendelet a Magyar Közlönyben, amellyel különleges gazdasági övezetté nyilvánították a paksi atomerőmű területét. Ezzel a döntéssel jelentős adóbevételtől esik el a város - írja az Index.

A lap Heringestől megtudta, hogy az atomerőmű körülbelül 7 milliárd forint adóbevételt hoz éves szinten a városnak. A döntés után ez az összeg kiesik a büdzséből, ami jelentős szelet a város 18 milliárd forint körüli költségvetéséhez viszonyítva is. A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy veszélybe kerülhet a 4,6 milliárd forintos, vissza nem térítendő uniós közlekedési pályázatuk is, mert ha nem biztosak abban, hogy lesz forrásuk a buszközlekedés működtetésére, akkor átgondolják, hogy belevágjanak-e.

Az egyelőre nem világos, hogy a teljes összeget bukja-e a város költségvetése, mert a vármegyei közgyűlés a forrásból visszaoszt a településeknek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!