A Telexhez eljutott információk szerint a jövőben a Terrorelhárítási Központot, azaz a TEK-et „feldarabolják”, azaz eddig ismert formájában megszűnik létezni.
A lap forrásai szerint a javaslatok között szerepel, hogy a terrorfelderítés elkerül a TEK-től a Nemzeti Nyomozó Irodához, az NNI-hez. Ezzel lényegében a TEK-et az egyik legfőbb feladatától fosztanák meg, hiszen ahogy a nevében is benne van, ezt a TEK vitte eddig.
A központ két másik feladata, a személyvédelem és az elfogások terén az utóbbinál egységösszevonások jöhetnek, a személyvédelem területén azonban még sok a kérdés. Azt azonban valamennyi, a Telexnek nyilatkozó forrás elmondta, hogy ha szervezetként meg is marad a TEK, akkor is meg fogják változtatni a nevét, miután „politikailag terhelt”.
A TEK-et a második Orbán-kormány hivatalba lépése körül, 2010-ben alapították. Azóta Hajdu János vezette, aki 2010 előtt Orbán Viktor személyi testőreként dolgozott, korábban pedig a rendőrség kötelékében volt „kommandós”. Amiatt, mert Hajdu korábban testőrként Orbán mellet dolgozott, sokan a TEK-re a kormányfő „magánhadseregeként” tekintettek. Hajdu Jánost május végén mentette fel a pozíciójából Magyar Péter.
A lap azt is tudni véli, hogy egy másik rendvédelmi átszervezés keretében a Nemzeti Nyomozó Iroda a tervek szerint kikerülhet a Készenléti Rendőrség alól. A „magyar FBI-ként” ismert, országos vagy több megyére kiterjedő, nagyobb horderejű bűnügyekkel foglalkozó NNI még 2012-ben, Pintér Sándor akkori belügyminiszter döntése nyomán került a Készenléti Rendőrség alá.


