2p

Meredeken nő a válások aránya.

A népességi adatok alakulása minden politikai oldal számára kulcskérdés, hiszen Magyarországon alapvetően fogyatkozóban van a lakosság – a cikkünk írásakor legfrissebb, december közepén megjelent novemberi adatok szerint egy hónap alatt 5582 gyermek született, és 9686 fő vesztette életét, így a természetes fogyás 4104 fő volt.

A házasságok száma emelkedett, 2893 pár kötötte össze az életét, ami 6,2 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest. A hét ábrájában ezúttal azonban nem a megkötött házasságokkal foglalkoztunk, hanem a szétbomlókkal, hiszen a társadalom fontos mérőfoka az is, hogy hányan döntenek úgy, hogy inkább külön folytatják. Ez a statisztika a magyar kormány számára sem érdektelen, mivel az elmúlt években meghozott családtámogatási intézkedések fényében azt gondolhatnánk, hogy ezeknek pozitív hatása volt a házasságokra is – csakhogy a válások aránya is megugrott.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számai segítségével az elmúlt tíz évre visszamenőleg vettük szemügyre a válási arány alakulását, a tendencia pedig aggasztónak tűnik, hiszen egy átmeneti időszak után egyre meredekebben emelkedik az elváló párok aránya a megkötött házasságokhoz képest, azaz nemcsak a házasodási kedv romlik, de a már létező egységeket is nagyobb arányban bontják fel. Ezt az ábrát tehát nem szívesen nézegeti a magyar kormány:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!