Csütörtökön bombaként robbant a hír, hogy Gyurcsány Ferenc lemond minden tisztségéről és visszavonul a politikától – mindezt felesége, Dobrev Klára jelentette be. A Facebookon közzétett bejegyzésben egyúttal magánéleti bejelentést is tett: elválnak.
Mivel Gyurcsány Ferenc jelenleg is országgyűlési képviselő, vagyonnyilatkozata elérhető a parlament honlapján. Dobrev Klára esetében nem találtunk friss dokumentumot, ezért a volt miniszterelnök nyilatkozatában szereplő vagyonelemeket vettük alapul.
Ingatlanok
Három ingatlan sorsáról kell dönteni a válás során, ezek tulajdoni megoszlása a következő:
- egy Pápán, 1995-ben vásárolt 50 négyzetméteres lakás, amelynek Gyurcsány Ferenc az egyedüli tulajdonosa;
- egy kötcsei, 267 négyzetméteres családi ház, amelyet 2009-ben közösen vásárolt a házaspár, így társtulajdonban van;
- egy II. kerületi, 161 négyzetméteres lakás, amelyet 2021-ben szereztek meg, és amelynek sorsáról szintén meg kell majd egyezniük a válás során.
A vagyonnyilatkozatok februári leadásakor Gyurcsány Ferenc elárulta: szeptemberben költöztek be az utóbbi lakásba. A politikus azt is közölte, hogy korábbi otthonuk, a Szemlőhegy utcai ház továbbra is megvan, és Dobrev Klára édesanyjával közös tulajdonában áll.
Pénzügyek
A volt miniszterelnök vagyonnyilatkozatában gépjármű vagy nagyobb értékű autó nem szerepelt, azt viszont elárulta, hogy Dobrev Klárával közösen két szerződés is köti:
- 210,36 millió forintot adtak kölcsön fele-fele arányban egy családtagnak lakásvásárlása,
- míg a kötcsei ház megvásárlására közösen felvett hitel 55,59 millió forint volt.
Fotó: Facebook/Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc
A céges ügyek
A válófélben lévő házaspárnak nemcsak a magánvagyon, hanem a céges érdekeltségek megosztásáról is dönteniük kell. Az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. 2024 szeptemberének végén beolvadt az Altus Portfólió Kft.-be, amelynek megszűnését Dobrev Klára korábban megígérte, miután a Demokratikus Koalíció EP-listavezetőjeként képviselő lett Strasbourgban.
Az Altus fénykorában jövedelmezően működött: 2016-ban 290,3 millió forintos árbevétel mellett 28,8 millió forint nyereséget ért el. 2018 óta azonban gyakorlatilag teljesen inaktív, és főként veszteséget termelt.
A pénzügyi befektetések kezelésével foglalkozó Altus Portfólió Kft. az Opten cégadatbázisának adatai alapján Gyurcsány Ferenc többségi tulajdonában van, ez a hvg360 cikke szerint elsősorban azzal magyarázható, hogy a 2024-ben beolvadt Altus-társaság mindössze egymillió forint saját tőkével járult hozzá az egyesüléshez. Az inaktívnak tűnő, ám saját tőkéjét tekintve mégis értékes, 62,2 millió cég vezetője a házaspár középső fia, Tamás. Az Altus tevékenységével a 2023-as cégbeszámolók közzétételekor részletesebben is foglalkoztunk, a családi cég csaknem 16 millió forintot könyvelhetett el az egyéb bevételek eredménykimutatási soron, azonban ennek pontos forrását nem tudtuk megállapítani.
Jön az osztozkodás
Dobrev Klára Gyurcsány Ferenc politikai visszavonulását és a válást bejelentő posztjából nem derült ki, hogyan tervezik megosztani a közös érdekeltségeket. Az EP-képviselő úgy fogalmazott: „a válásról a továbbiakban egyikünk sem fog nyilvánosan beszélni, ez a legbelsőbb magánügyünk” – így a vagyonelemek sorsa is csak a nyilvánosan elérhető adatokból lesz majd megtudható.