1p

Már dolgozik a kórházból.

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Az orvosi közlemény hozzátette, hogy XIV. Leó önállóan végzi „hétköznapi feladatait”, az alkalmazott gyógytorna-kezelés teljes körű motoros tevékenységekre terjed ki, és összességében a műtét után felépülés a várt szerint halad. A szentszéki szóvivő hangsúlyozta, hogy a Gemelli-klinikán lábadozó pápa „újraindította munkatevékenységét”.

Matteo Bruni az újságíróknak adott tájékoztatáson elmondta, hogy a kedden megoperált XIV. Leó eddig nem fogadott látogatót.

Amiként szerdán, a pápa csütörtök délben is misét koncelebrált a kórterméhez közeli szobában kialakított kápolnában.

Korábbi bejelentés szerint az egyházfőnek a műtéttől számított egy hétig kórházban kell maradnia. Hivatalos programjait október 20-ig lemondták.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!